Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
A FIFA legfrissebb világranglistáján az októberi Eb-selejtezőin négy pontot szerző magyar válogatott két helyet javíta a 30. pozíciót foglalja el…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
A magyar válogatott a korábbi pozícióján két helyet javítva a 30. helyet foglalja el a FIFA legfrissebb világranglistáján.
A rangsort továbbra is a világbajnoki címvédő Argentína vezeti Franciaország és Brazília előtt. Az első tízben Portugália és Spanyolország egyaránt két pozíciót javítva lépett előre a hatodik, ill. a nyolcadik pozícióba.
A magyarok Eb-selejtezős ellenfelei közül a 29. szerbeket jegyzik a legelőkelőbb pozícióban, de már csak egy hellyel előzik meg Marco Rossi szövetségi kapitány együttesét, amely Belgrádban, majd Budapesten is győzni tudott ellenük a sorozatban. A másik három együttes közül Montenegró a 70., Bulgária a 84., Litvánia pedig a 134. helyet foglalja el.
A magyar válogatott legközelebb a bolgárok ellen lép pályára, majd Montenegró ellen zárja a selejtezőt novemberben.
A ranglista 1992-es létrejötte óta ennél előkelőbb helyen 2011-ben (27.), 2012-ben (28.), 2015-ben (20.), 2016-ban (18.) és 2017-ben (26.) állt a magyar válogatott.
1. (1.) Argentína 1861.29 pont
2. (2.) Franciaország 1853.11
3. (3.) Brazília 1812.20
4. (4.) Anglia 1807.88
5. (5.) Belgium 1793.71
6. (8.) Portugália 1739.83
7. (7.) Hollandia 1739.26
8. (10.) Spanyolország 1725.97
9. (9.) Olaszország 1717.81
10. (6.) Horvátország 1711.88
11. (11.) Egyesült Államok 1675.89
12. (12.) Mexikó 1663.94
13. (13.) Marokkó 1658.49
14. (14.) Svájc 1645.38
15. (17.) Uruguay 1643.72
…29. (28.) Szerbia 1525.4
…30. (32.) MAGYARORSZÁG 1521.9
…70. (68.) Montenegró 1344.3
…84. (78.) Bulgária 1279.12
…134. (143.) Litvánia 1098.48
Az alapítás 120. évfordulóját ünneplik…
A manchesteri együttesnél kevés játéklehetőséget kap…
Több sztárcsapat is szeretné őt a soraiban tudni!
Nagy az érdeklődés a játékos iránt…
Az emelkedett pillanatban is a földön maradt az argentin kapitány…
Meggyőzően teljesített eddig…
Az Olympique Lyon kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé…
Még nem épült fel a sérüléséből…
Újabb európai klubot néztek ki a katariak
Nem elégedett csapata teljesítményével a Real Madrid támadója
A szurkolóknak üzent a szövetségi kapitány…
Harry Kane tehermentesítése lenne a feladata!
Az angol forrás már tudja…
Egyre aktívabban mozog a játékospiacon a királyi gárda…
Jonathan Tah pótlására érkezhetne!
“A győztest a valaha volt legnagyobb nyeremény illeti majd meg!”
Újabb érkező a Barcelonától…
Ha önmagában nem lett volna elég Alphonso Davies súlyos sérülése…
Törökország és Bosznia-Hercegovina következik…
Négy edző neve szerepel a fővárosi klub listáján…
Minden edző rémálma Vincent Kompany-t is utolérte Münchenben a válogatott szünet alatt…
A játékos újabb 3 évre kötelezte el magát!
Szerződése a szezon végén lejár jelenlegi csapatánál, így a milánói klub ingyen szerezheti meg…