A magyar válogatott 3-1-es győzelmet aratott Montenegró ellen az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén…
A montenegrói válogatott szövetségi kapitánya, Miodrag Radulovics elégedett volt csapata teljesítményével és pozitív hangvételben nyilatkozott a magyar csapatról, illetve első sorban annak csapatkapitányáról:
“Jó mérkőzés volt, kiváló közönség előtt. Láthatták, hogy győzelemre játszottunk, de hamar kijött, hogy nem vagyunk frissek. Ennek ellenére betaláltunk, majd sikerült távol tartani a kapunktól a magyar válogatottat. A második félidőben azonban a kapuscserénk után jött Szoboszlai Dominik, és megfordította a meccset. Ezért kerül ennyibe, ezért emlegetik a legnagyobb nevek között… csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla.”
“Arról most nem szeretnék beszélni, mi lesz a posztommal így, hogy nem jutottunk ki. Én erre a három évre nagyon büszke vagyok, ezt elmondhatom. Magas mércét állítottam fel, a kijutásra mentünk, ez nem jött össze. Nehezen fogadjuk el a vereségeket, főleg mert többször is jobbak voltunk, mint ahogy azt az eredmény mutatta. Azt azért hozzátenném, hogy szerintem a Puskás Arénában nagyon rég játszott úgy csapat, mint a mienk” – tette hozzá a montenegrói kapitány.
Ezzel a győzelemmel a magyar válogatott csoportelsőként zárta Eb-selejtezőcsoportját és veretlenül fejezte be a 2023-as esztendőt.
Szerződése jelen állás szerint lejár az aktuális idény végén…
A fizetését is megemelnék!
Nem tudták feldolgozni a történteket…
Nehéz ellenfelek az elitkörben…
Jövő nyáron csatlakozhat a német rekordbajnokhoz a labdarúgó…
Jövő nyáron jár le a játékos jelenleg élő kontraktusa…
Két Premier League mérkőzést is rendeznek ma este…
Két játékos duplázott a kiütéses győzelem alkalmával…
Négy nyeretlen bajnoki után győzött ismét a Ferencváros…
Az utcahosszal vezető Botafogo csak ötödik lett; a Santos története során először esett ki…
A Saarbrücken a Bayern München után újabb Bundesliga csapatot ejtett ki, a Hertha büntetőpárbajt követően került tovább…
A Chelsea csak kapufákig jutott
Guardiola csapata két Haaland lehetőségen kívül teljesen veszélytelen volt…
Darwin Nunez hatalmas passzát követően…
Szoboszlai Dominik pedig újabb gólt ünnepelhetett…
A 4. fordulóból elhalasztott meccset húzta be a Ferencváros…
Hosszú távra kötelezheti el magát…
Hosszú európai és ázsiai kalandozás után hazatérhet…
Mindössze két meccs után
Egy Real Madrid játékos is ott van a TOP3-ban
Az elkövetőkét még májusban tartóztatták le a januárban történt eset miatt