Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: McTominay duplájával győzte le a Manchester United a Chelsea-t – videóval

Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában a Manchester United a Chelsea-t fogadta az Old Traffordon. A manchesteriek szinte végig jobban játszottak, és bár rájuk ijesztettek a londoniak, Scott McTominay megnyerte nekik a meccset.

 (Photo by Stu Forster/Getty Images)

A Manchester United sokkal veszélyesebb volt az első félidőben, míg a Chelsea bár jól járatta a labdát, csak nehezen tudott közel kerülni az ellenfél kapujához. A 7. percben máris büntetőhöz jutott az MU, amikor Anthony lábára odalépett a tizenhatoson belül Enzo Fernández. Bruno Fernandes állt oda, de hiába lőtt volna a jobb alsóba Sánchez gyors vetődéssel védett, a kipattanót pedig a léc fölé vágta. A 12. percben volt a Chelsea első nagy helyzete, amikor Jackson passzát  Mudrik a rövid oldali kapufa tövére lőtte. A 19. percben azonban mégis sikerült megszereznie a vezetést a Unitednek, amikor Garnacho beadását egy védőbe lőtte az ötös elő Maguirre, de a kipattanó a McTominey-é lett, aki a bal alsóba lőtt. A 37. percben Mudrik az ötös bal sarkáról gyengén lőtt a rövid sarok mellé, pedig nagyobb helyzet volt. A 44. percben mégiscsak sikerült kiegyenlítenie a Chelsea-nek, amikor Mudrik csele és passza után Palmer lőtt 15 méterről a bal alsóba.

A második félidőben is jobb volt valamivel az MU, és több helyzete volt, de ezek nagyrészt pontatlanok voltak, a támadások pedig főleg Garnacho oldalán indultak. Végül csak összejött a második MU-gól a 70. percben, amikor Reguilón passzolt Garnachónak, aki bal sarok felé emelte a labdát, ahol McTominay a léc alá fejelte a labdát. A 74. percben Garnacho kapura lőtt az ötös bal sarkáról, de becsúszva blokkolni tudott James, a kipattanót pedig Fernandes a kapus kezébe lőtte. A 80. percben Reguilon tálalt remek labdát Garnacho elé, ő pedig a tizenhatosról lőtt, egy hajszálnyival lőtt a kapu jobb oldala mellé. A 90. percben ismét egyenlíthetett volna a Chelsea, amikor Broja érkezett jól a beadásra az ötösön, de fejese csak a kapu bal oldalát találta el, újra. Ennél nagyobb esélye már nem volt a londoniaknak, és már nem is változott az eredmény.

Manchester United–Chelsea 2–1 (1–1)
Helyszín: Old Trafford (Manchester) Vezette: Chris Kavanagh
Gólszerzők: McTominay (19. 70.) ill. Palmer (44.)
Sárga lap: Shaw (15.), Garnacho (22.), Dalot (82.), Reguilon (90+4.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Manchester United: Onana – Dalot, Lindelöf (Reguilón, 46.), Maguire, Shaw – Amrabat, McTominay – Antony, Bruno Fernandes, Garnacho (Evans, 90+2.) – Höjlund (Rashford, 84.). Menedzser: Erik ten Hag

Chelsea: Robert Sánchez – Disasi, Thiago Silva, Colwill, Cucurella (Reece James, 46.) – Enzo Fernández, Caicedo – Mudrik  (Broja, 77.), Cole Palmer, Sterling – Nicolas Jackson. Menedzser: Mauricio Pochettino

A Premier League 15. fordulójának eddigi eredményei és további programja:

Kedd:
Wolverhampton – Burnley 1-0
Luton – Arsenal 3-3

Szerda:
Brighton – Brentford 2-1
Crystal Palace – Bournemouth 0-2
Fulham – Nottingham 5-0
Sheffield United – Liverpool 0-2
Aston Villa – Manchester City 1-0
Manchester United – Chelsea 2-1

Csütörtök:
20:30 Everton – Newcastle (Tv: Spíler 1)
21:15 Tottenham – West Ham (Tv: Match 4)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore