Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: menesztette edzőjét az utolsó előtti helyen álló Köln! – Hivatalos

A német bajnokságban (Bundesliga) szereplő 1. FC Köln együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy már nem Steffen Baumgart látja el a vezetőedzői feladatokat a csapatnál.

(Photo by Leon Kuegeler/Getty Images)

Már egy ideje pletykálták, hogy erősen inog a Köln kispadja Steffen Baumgart alatt. Az 51 éves szakember 2021 nyara óta látta el a vezetőedzői feladatokat, a klubot pedig első idényében a 7. helyre vezette a bajnokságban, majd bejuttatta a csapatot az Európa-konferencialiga csoportkörébe, míg az előző szezonban a 11. pozícióban végzett vele a gárda. A 2023/24-es kiírásban azonban az eredmények jócskán elmaradtak az elvárttól, ezzel is indokolta a döntését a mai nap folyamán kiadott hivatalos közleményben a vezetőség. Baumgart munkáját ugyanis azt követően közös megegyezéssel megköszönték, hogy tegnap a csapat “kiesési rangadót” bukott a szintén gyenge idényt produkáló Union Berlinnel szemben. A Köln így 16 fordulót követően 2 győzelemmel, 4 döntetlennel és 10 vereséggel a 17. azaz utolsó előtti helyen tölti a téli szünetet.

Steffen Baumgart összesen 98 mérkőzésen ült a Köln kispadján, amelyeken 32 győzelem, 28 döntetlen és 38 vereség volt a mérlege. A klub egyelőre arról még nem adott tájékoztatást, hogy kivel fogják pótolni a távozó német szakembert.