Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A spanyol listavezető magyar légiósa szerint “óriási, amit csinálnak”

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében mutatkozott be a Girona első csapatában a magyar U21-es válogatott hátvédje…

(Photo by Joan Valls/Urbanandsport/NurPhoto via Getty Images)

A spanyol bajnokságban (LaLiga) éllovas Girona 19 éves magyar középhátvédje, Yaakobishvili Antal szerdán a Rayo Vallecano elleni spanyol Király-kupa-nyolcaddöntőn lépett pályára először az első csapatban, mellyel kapcsolatban az M1 aktuális csatornának nyilatkozott:

“Előzetesen nem számítottam arra, hogy bemutatkozhatok, de 3-0-nál már elkezdtem azon gondolkozni, hogy ha rúgunk még egyet, több esély lesz arra, hogy beálljak. A szünetben aztán mondta a vezetőedzőnk, hogy bemegyek.”

Yaakobishvili elmondta, felkészült volt, mert már az előszezonban is a felnőtt csapattal edzett, így tudta, mit kell tennie.

“Sánchez edzéseken is kijavít ha kell, dicsér, ha megérdemlem, úgy tekint rám, mint egy első kerettagra. A szerdai találkozó után ő és a csapattársak is megdicsértek, ami nyilván jól esett. Kiemelték a nyugalmamat és a labdakezelésemet, de védekezésben is volt dolgom. Nagyon örülök, hogy mindenkitől pozitív visszajelzést kaptam” – jelentette ki a védő.

A Girona kiemelkedő szereplésére vonatkozó kérdésre azt válaszolta: sok van még hátra a bajnokságból, egyelőre inkább álomként tekintenek arra, hogy elsők lesznek, de bármi is lesz a szezon vége, már így is “óriási, amit csinálnak”.

“Próbálunk nem figyelni a külső tényezőkre, minden nap úgy edzünk, mintha mi sem történt volna, minden meccsbe úgy megyünk bele, hogy száz százalékot szeretnénk adni” – tette hozzá.

A hátvéd még nem tudja, hogy vasárnap a Sevilla elleni bajnoki mérkőzésen újra kerettag lesz-e, az pedig szerinte “egészen elképesztő lenne”, ha májusban a Barcelona ellen ő, valamint a riválisnál edződő 17 éves kapus öccse, Áron is meccskeretben lenne.

A felnőtt válogatottal kapcsolatban azt mondta, egyelőre álom számára, hogy a nemzeti csapatban pályára lépjen, először abban az U21-es együttesben kell bizonyítania, amelyben eddig egyszer lépett pályára.

“Marco Rossi meghívója még messze van, addig sokat kell fejlődnöm, lépésről lépésre szeretnék haladni. Szeretnék a következő egy évben minél többet játszani a Girona első csapatában, a többit majd meglátjuk” – zárta Yaakobishvili Antal.