Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Hazai sajtóinformációk szerint a Fehérvár egy egykori Arsenal-neveléssel erősítené meg játékoskeretét a téli átigazolási időszakban…
(Photo by Ivan Yordanov/MI News/NurPhoto via Getty Images)
A Nemzeti Sport forrásai szerint a Fehérvár vezetősége fontolóra vette az angol harmadosztályú (League One) Charlton Athletic középpályása, George Dobson szerződtetését.
A 26 éves középpályásként és védőként is bevethető labdarúgó annak idején az Arsenal és a West Ham United utánpótlásában nevelkedett. Dobson a felnőttek közt rendre a harmadik vonalban szerepelt, megfordult a Walsall, a Sunderland és a Wimbledon alkalmazásában is mostani állomáshelye előtt. Korábban már légiósként is kipróbálta magát, a 2017-2018-as szezonban a holland Sparta Rotterdam játékosa volt.
A hírek szerint a klubok között még nem született egyezség, és egyelőre nem lehet tudni, hogy az átigazolás létrejön-e januárban átigazolási díj fejében, vagy nyáron ingyen válthat klubot lejáró szerződése révén.
Dobson a League One-ben összesen 255 mérkőzésen lépett pályára, melyek alatt hét gólt szerzett és 14 gólpasszt adott.
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…