A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
Az olasz transzferguru, Fabrizio Romano szerint idén is nagy neveket csábítanának el a szaúdiak, ezúttal Ivan Rakitic leigazolása került terítékre…
(Photo by Diego Souto/Getty Images,)
Tovább dübörög a szaúdi gépezet, hiszen Fabrizio Romano legfrissebb beszámolói szerint ezúttal a Sevilla középpályása, Ivan Rakitic hagyhatja el a jelenlegi klubját, hogy a szaúdi élvonalban folytassa a pályafutását, így csatlakozva a többi szerencsét próbáló európai játékos mellé.
A horvát középpályást az Al Shabab csábította el a Sevilla együttesétől, a beszámolók szerint a játékos 2025 nyaráig kötelezheti el magát a szaúdi klubbal.
Ivan Rakitic a Sevilla klubikonjaként távozhat, aki 323 mérkőzésen lépett pályára a klub színeiben, ez idő alatt pedig 51 góllal és 63 gólpasszal hozzájárulva csapata sikereihez.
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…