Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A kevés játéklehetőséget kapó magyar válogatott középpályás klubot váltott az olasz másodosztály (Serie B) mezőnyén belül…
(Photo by Sebastian Frej/MB Media/Getty Images)
Az olasz másodosztályú bajnokságban (Serie B) szereplő Pisa csapatában kevesebb játéklehetőséghez jutó Nagy Ádámot csapat kölcsönadta az ugyancsak Serie B-s Speziához az idény hátralévő részére.
A 28 éves középpályás két és fél évvel ezelőtt igazolt mostani csapatához, ahol az első két szezonjában még állandó lehetőséget kapott, mostanság azonban többnyire csak csereként veszik őt számításba. Nagy az előző két szezonban egyaránt 34-34 másodosztályú bajnokin szerepelt, a jelenleg kiírásban viszont 11 meccsen csak 421 percet töltött a pályán.
Nagy korábban 2016 és 2019 között is játszott Olaszországban, az első osztályú Bologna színeiben összesen 51 bajnoki mérkőzés jutott neki, de miután a 2018-2019-es idényben jobbára csak a kispadról számíthatott bevetésre, a szezon végeztével tovább állt. Két idényt töltött az angol Championshipben a Bristol City alkalmazásában, első évében 23, a másodikban 31 mérkőzésen lépett pályára, és bár állandó csapattag volt, a klubváltás mellett határozta el magát.
Nagy 2015 óta 77 mérkőzésen lépett pályára a magyar válogatottban, az előző két Eb-szereplő csapatnak is stabil tagja volt.
A magyar játékos az új csapatában ismét korábbi pisai edzőjével, Luca D’Angelóval dolgozhat együtt.
Benvenuto tra le Aquile Ádám! 🦅 pic.twitter.com/ewV3DGfq65
— Spezia Calcio (@SpeziaCalcio) January 31, 2024
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről