Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: a Debrecentől is kikapott az Újpest, így már kilenc meccs óta nyeretlenek

A magyar labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 19. fordulójának nyitómérkőzésén az éppen tulajdonosváltáson áteső Újpest látta vendégül a Debrecent.


Az első félidőben túl sok minden nem történt, nagyon gyenge támadójátékkal rukkoltak elő a csapatok, ugyanis mindössze egy-két átlövéssel próbálkoztak. A második játékrész sem volt eseménydús az első negyedórában, majd az 59. percben Jevtoskit kiállította Pintér játékvezető a VAR segítségével, miután a játékos csúnyán rácsúszott Ojediran lábára. Ezt követően az Újpest tartotta magát, sőt, nem játszottak alárendelt szerepben, de a 78. percben Ferenczi beadása Dominguest találta meg, aki  5 méterről a kapuba fejelt. A ráadásban pedig sikerül eldöntenie a mérkőzés sorsát a vendégeknek, Baranyai ugratta ki Dzsudzsákot, aki a középen érkező Domingues elé tette a játékszert, a francia labdarúgó pedig 2 méterről a kapuba lőtt. Az utolsó pillanatokban még szépíteni tudott az Újpest büntetőből, amelyet Morschel értékesített, de a gólt követően Pintér játékvezető lefújta a mérkőzést. A lilák így már kilenc meccs óta nyeretlenek és egyre közelebb kerülnek a kiesést érő helyekhez, míg a Debrecen négy találkozót követően tudott újra nyerni és fellépett a negyedik helyre.

Újpest – Debrecen 1-2 (0-0)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion (Budapest), Vezette: Pintér Csaba
Gólszerzők: Morschel (90+11. – büntetőből) ill. Domingues (78., 90+3.)
Sárga lap: Mack (69.) ill. Lagator (68.)
Kiállítás: Jevtoski (59.) ill.

Újpest: Banai – Pauljevic, Antzoulas, Fehér – Jevtoski, Morschel, Mack (Radosevic 90+3.), Tamás – Kiss T. (Simon K. 63.), Csoboth (Ganea 76.), Sasere (Ambrose 76.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Debrecen: Megyeri – Kusnyír (Baranyai 22.), Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Szuhodovszki (Manrique 46.), Loncar (Dzsudzsák 69.) – Vajda (Domingues 46.), Ojediran, Oliveira (Tuboly 90+2.) – Ulfarsson. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

A 19. forduló eddigi eredménye és további mérkőzései:
Kedd:
Újpest – Debrecen 1-2
20:00 Ferencváros – MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

Szerda:
17:45 Kisvárda – Fehérvár (Tv: M4 Sport)
20:00 Puskás Akadémia – Zalaegerszeg (Tv: M4 Sport)

Csütörtök:
16:00 Mezőkövesd – Paks (Tv: M4 Sport)
20:00 Kecskemét – Diósgyőr  (Tv: M4 Sport+)

A bajnokság állása:

Standings provided by Sofascore