A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy szereződést hosszabbított támadójával, Leon Baileyvel.
(Photo by Catherine Ivill/Getty Images)
Igaznak bizonyult korábbi beszámolónk, mely szerint az Aston Villa vezetősége szeretne új megállapodást kötni támadójával, Leon Baileyvel. A birminghami klub ugyanis a mai nap folyamán hivatalos közleményben tudatta, hogy sikerült megállapodniuk a jamaikai játékossal a közös folytatást illetően. Baileyt a korábbi kontraktusa 2025 nyaráig kötötte a csapathoz, és noha a felek nem hozták nyilvánosságra az új szerződés részleteit, a hírek szerint a 26 éves játékos további 3 évre, azaz 2028 nyaráig hosszabbított, illetve a fizetése is megemelkedett.
A jamaikai futballista számára nem indult túl jól a birminghami kaland, az első két szezonjában nem tudta azt a teljesítményt hozni, mint amit korábban a Bayer Leverkusennél produkált. Unai Emery kinevezése óta azonban egyre jobban javult a teljesítménye, a most futó szezonban pedig már a csapat egyik kulcsfigurájává nőtte ki magát, amit jól mutat a 33 meccsen elért 10 gólja és 9 gólpassza, ezt pedig a vezetőség egy új szerződéssel hálálta meg.
Leon Bailey 2021 nyarán került az Aston Villához, akik 32 millió eurót fizettek érte a Bayer Leverkusennek. A klub színeiben azóta 87 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 16 gólig és 15 gólpasszig jutott. Piaci értékét 30 millió euróra teszi a transfermarkt.
Aston Villa is pleased to announce that Leon Bailey has signed a new contract with the club! ✍️
— Aston Villa (@AVFCOfficial) February 12, 2024
A francia együttes egy komolyabb összeget sem sajnálna a játékosért…
38 esztendősen úgy döntött, nem folytatja tovább…
Nem léphet pályára Uruguay és Brazília ellen…
Kis híján a sorozat abszolút rekordere…
Már a francia válogatottba is meghívót kapott…
Ismerős környezetben ülhet le a kispadra…
Kérője azonban eddig még nem akadt…
A műtétet viszont megúszta a középpályás!
Továbbra is remekel vele a csapat!
Brazil labdarúgót szemeltek ki a Vörösök…
A klubelnök erősítette meg a változást…
A klub nyitott az ötletre…
Több nagy múltú csapat került a mezőnybe…
Komoly összegre számítanak támadójukért a németek…
A hosszú ideje rebesgetett létszámemelés is szóba került…
Leírhatatlan boldogság érte az újoncot…
Kialakult néhány izgalmas négyes…
Hivatalos bejelentés egyelőre nem született…
Sikerült bennmaradni az A-ligában…
Megannyi klub érdeklődik a játékos iránt…
Ezredik mérkőzését játssza a nemzeti csapat…