Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: hazai pályán nyert a Fehérvár a Debrecen ellen!

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 21. fordulójában a Bartosz Grzelak vezette Fehérvár FC a Szrdjan Blagojevics által irányított Debreceni VSC-t látta vendégül…

A 23. percben büntetőt ítélt Andó-Szabó Sándor a Fehérvár javára, miután Baranyai buktatta a tizenhatoson belül Katona Mátyást. A tizenegyesponthoz először Stefanelli állt oda, aki rendkívül gyengén, éppen középre rúgta el a labdát, így Megyeri könnyen hárította. A büntetőt azonban újra elvégezhette Bartosz Grezlak csapata, mivel több játékos is idő előtt befutott a tizenhatoson belülre. Az ismétlésnél már nem Stefanelli, hanem Christensen állt oda a tizenegyesponthoz, a dán pedig magabiztosan értékesítette azt. Az első félidő ráadásában közel állt az egyenlítéshez a Debrecen, Ojediran beadását követően Bárány fejelt nagyon közelről kapura, de Tóth Balázs bravúrral hárítani tudott. 

A szüntetet követően a Loki veszélyeztetett először, a 50. percben Ferenczi János eresztett meg egy távoli löketet, ám Tóth ezúttal is résen volt és védte a kapu bal oldalába tartó lövést. Az 59. percben Dzsudzsák Balázs végzett el szabadrúgást, melyet Ojediran elé pöckölt, a nigériai középpályás ugyan nem sokkal, de a kapu mellé lőtt. A 63. percben Csongvai küldött kapura egy távoli szabadrúgást, a lövése éppen csak elsuhant a jobb oldali léc mellett. A 84. percben a csereként beállt Szuhodovszki Soma tett távoli kísérletet a gólszerzésre, Tóth hatalmas bravúrral a kapufára ütötte a hálóba tartó lövést. A 90+1. percben szögletet végezhetett el a Debrecen, a beadást követően kiütötte Tóth Balázs a labdát a tizenhatoson kívülre, mely éppen Ferenczi elé került, a rutinos védő egyből kapura lőtt, ráadásul a labda meg is pattant az egyik védőn, viszont a Fehérvár portás ismét nagyot védett. A második játékrészben jóval veszélyesebb volt a Debrecen, de Tóth bravúrjainak köszönhetően Bartosz Grezlak csapata otthon tartotta a három pontot. 

Fehérvár FC – Debreceni VSC 1-0 (1-0)
Helyszín:
Sóstói Stadion (Székesfehérvár); Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerzők: Christensen (30. – büntető) ill.
Sárga lap: 
Serafimov (41.), Simut (90+6.) ill. Baranyai (24.), Ojediran (67.)
Kiállítva: ill.

Fehérvár: Tóth – Serafimov, Spandler, Gergényi – Bese, Christensen (Simut 86.), Csongvai, Katona (Sigér 59.), Schön – Stefanellin (Pető 74.), Berki (Gradisar 59.). Vezetőedző: Bartosz Grzelak 

Debrecen: Megyeri – Baranyai (Tuboly 69.), Lagator, Pellumbi, Ferenczi – Loncar (Szuhodovszki 81.), Ojediran (Manrique 69.) – Szécsi (Kocsis 58.), Dzsudzsák, Domingues (Bódi 81.) – Bárány. Vezetőedző: Szrdjan Blagojevics

A 21. forduló végeredményei és további programja:

Péntek:
Paks – Zalaegerszeg 3-4

Szombat:
Kecskemét – Újpest 1-0

Mezőkövesd – Kisvárda 1-2
Ferencváros – Diósgyőr (Elhalasztva)

Vasárnap:
Fehérvár – Debrecen 1-0
17:30 Puskás Akadémia – MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore