Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Niké Liga: idegenben aratott újabb győzelmet a DAC – videóval

A szlovák bajnokság (Niké Liga) 20. fordulójában vasárnap az FC DAC 1904 együttese a Nagyszombat vendége volt…

 

Az FC DAC 1904 együttese a második tavaszi mérkőzését is megnyerte, miután 2-1-re diadalmaskodott a Nagyszombat vendégeként megvívott rangadón. Az első játékrészben a DAC lépett fel kezdeményezőbben és több helyzete adódott a vezetés megszerzésére, de elvétve a hazaiak is veszélyt tudtak teremteni a szerdahelyi kapu előtt. Végül nem sokkal az első játékrész vége előtt Ammar Ramadan kotort be közelről egy lecsorgó labdát. A második félidőben a hazaiak támadtak többet és többször is közel jártak az egyenlítéshez. Tíz perccel a vége előtt egy védelmi hibából úgy tűnt, hogy Duris kiegyenlített, azonban a játékvezető végül les miatt nem adta meg a találatot. Néhány perc múlva egy lefordulást követően Yhoan Andzouana belőtte a szerdahelyiek második gólját, mellyel minden kérdést eldöntött. A Nagyszombat ugyan továbbra sem adta fel és alaposan megnyomta a hajrát, Martin Mikovic egy bombagóllal még szépíteni tudott, az egyenlítésre azonban már nem maradt idejük.

A DAC a második tavaszi győzelmével a felkapaszkodott a negyedik helyre és egyetlen pontra megközelítette a legyőzött Nagyszombatot.

Nagyszombat – FC DAC 1904 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Mikovic (90+5.), ill. Ramadan (42.), Andzouana (86.)

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore