Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: Martinez és Frattesi vezérletével idegenben aratott magabiztos sikert az Inter! – videóval

Az olasz bajnokság (Serie A) 26. fordulójának vasárnapi játéknapján a listavezető Inter együttese a Lecce otthonában lépett pályára.

(Photo by Donato Fasano/Getty Images)

Az Atlético Madrid elleni BL párharc első felvonását követően erősen tartalékos csapatot küldött fel Simone Inzaghi a Lecce otthonában. Az első félidőben nem is tudott igazán ellenfele fölé nőni a listavezető, de a vezetést így is meg tudták szerezni a 15. percben Lautaro Martinez révén, aki Asllani passzával tudott megindulni, majd két védővel a nyakán is el tudta tenni a labdát Falcone mellett, 0-1! A 22. minutumban Mkhitaryan járt közel ahhoz egy beadás után, hogy megduplázza csapata előnyét, a lövése azonban kevéssel a bal kapufa mellett zúgott el. Összességében az első félidőben a Leccének is volt több ígéretes támadása, ám a befejezéseikbe rendre hiba csúszott, de az első 45 perc során így is kétszer annyit lőttek kapura, mint az Inter, Inzaghi tehát nem lehetett nyugodt az egygólos előny birtokában.

A második játékrész elején aztán gyorsan lezárta a lényegi kérdéseket az Inter! Igaz az első nagy lehetőség még a hazaiak előtt adódott, a 47. percben ugyanis Blin csukafejese zúgott el kevéssel Audero kapuja felett. A 49. minutumban aztán Falcone nagy bravúrjára volt szükség Dimarco közeli bombájánál, de az 54. percben már ő is tehetetlen volt. Ekkor ugyanis Sánchez centerezésére érkezett kiválóan Frattesi, aki a kapu torkából be is passzolta a hálóba a labdát, 0-2! Mindössze két perccel később újabb gólt ünnepelhetett a listavezető: ekkor Frattesi előkészítőként jeleskedett, a beadására pedig Martinez érkezett a hosszú oldalon, és becsúszva 5 méterről bepasszolta a játékszert, 0-3! A 67. percben aztán újabb gólt ünnepelhetett Inzaghi, ekkor ugyanis egy szöglet után de Vrij csúsztatta Falcone kapujába a labdát, 0-4! A mérkőzés utolsó szakaszában is inkább az Internek volt esélye arra, hogy még tovább növelje a különbséget, de újabb gól már nem született. Az Inter viszont így is igen magabiztos sikert aratott, és megőrizte 9 pontos előnyét a Juventus előtt, úgy, hogy egy mérkőzéssel még mindig kevesebbet játszottak a torinói csapatnál.

Lecce – Inter 0-4 (0-4)
Helyszín:
Stadio Via del Mare Vezette: D. Doveri
Gólszerzők: -ill.
Martinez (15., 56.), Frattesi (54.), de Vrij (67.)
Sárga lapok: Sansone (3.) ill. Asllani (38.), Mkhitaryan (63.)
Kiállítás: ill.-

Lecce: Falcone – Gallo, Baschirotto, Touba (Gonzalez 57.), Gendrey – Rafia (Kaba 58.), Ramadani (Berisha 79.), Blin – Sansone (Banda 57.), Piccoli, Almqvist (Oudin 77.) Vezetőedző: Roberto D’Aversa

Inter: Audero – Bisseck, de Vrij, Carlos Augusto – Dumfries, Frattesi (Akinsanmiro 76.), Asllani (Barella 55.), Mkhitaryan (Klaassen 64.), Dimarco (Buchanan 76.) – Sánchez, Martinez (Arnautovic 65.) Vezetőedző: Simone Inzaghi

A mérkőzés összefoglalója:

A 26. forduló eredményei és további programja:

Péntek:
Bologna – Hellas Verona 2-0

Szombat:
Sassuolo – Empoli 2-3
Salernitana – Monza 0-2
Genoa – Udinese 2-0

Vasárnap:
Juventus – Frosinone 3-2
Cagliari – Napoli 1-1
Lecce – Inter 0-4
20:45 AC Milan – Atalanta (Tv: Sport 1)

Hétfő:
18:30 AS Roma – Torino (Tv: Sport 1)
20:45 Fiorentina – Lazio (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore