Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Spanyolországba szerződött a fiatal magyar védő – HIVATALOS

Spanyolországban folytatja pályafutását a tehetséges magyar hátvéd, aki legutóbb egy NB II-es klubnál szerepelt…

Az utoljára a Szentlőrinc alkalmazásában álló Farkas Dávid a minap a spanyol Leganés együtteséhez szerződött.

A 16 éves hátvéd a Ferencváros és a Honvéd utánpótlásában szerepelt, legutóbb a SZAC korosztályos csapatait erősítette. A beszámolók szerint külföldre szerződése már tavaly is szóba került, de akkor adminisztratív okok miatt még meghiúsult az átigazolása, fél évet kihagyott, mostanra azonban rendeződött az ügye.

Farkas egy Spanyolországban utánpótláskorú, amatőr státuszú labdarúgók közvetítésével foglalkozó cég segítségével igazolt a felnőtt másodosztályban listavezető CD Leganés alapítványi utánpótláscsapatába, amelynek U19-es együttesében három regionális bajnoki mérkőzésen már pályára is lépett.

Cégünk utánpótláskorú tehetségeknek biztosít személyre szabott játékosfejlesztési programot és edzéslehetőséget spanyol kluboknál. Farkas Dávid szülei tavaly kerestek meg azzal a szándékkal, hogy szeretnék, ha a fiuk kipróbálhatná magát Spanyolországban, először egy próbajátékon. Akkor a La Ligában szereplő Cádiz szakemberei felmérték, készítettek róla egy szakvéleményt és aztán a madridi CF Fuenlabrada szerződtette volna, de ez adminisztratív okok miatt akkor nem volt lehetséges. Most azonban a Leganésnél az újabb sikeres próbajáték és egy hosszadalmas nemzetközi procedúra végén már sikerült végigvinni az átigazolási folyamatot, Dávid az U19-es alapítványi csapathoz került és a madridi szövetségtől kapott speciális engedéllyel bajnoki meccseken is szerepelhet. Több poszton bevethető játékos, aki fizikailag érettebb a társainál, ezért is került 16 évesen az U19-es korosztályba” – nyilatkozta az átigazolás hátteréről a Nemzeti Sportnak a KA Sports Consulting and Management részéről a Madridban élő közvetítő, Árpási Kolos.