Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bayern: Harry Kane elképesztő magasságokba jutott! – képpel

Az elmúlt hetek megpróbáltatásai után, mint ismert, a Bayern München meglepően könnyedén ütötte ki a Mainz együttesét hazai pályán. A nyolc gólos Bayern-sikerből természetesen az a Harry Kane is kivette a részét, aki elképesztő magasságokba jutott a német Bundesligában – Pedig még csak márciust írunk! 

(Photo by Alexander Hassenstein/Getty Images)

 

Az angol válogatott csapatkapitánya ugyanis újabb mesterhármasával már 30 gólos a bajnokságban, úgy, hogy mindösszesen 25 találkozón lépett pályára! A harminc gólos határt debütáló szezonjában eddig csupán a legendás Uwe Seeler-nek (1963/64) sikerült elérni Németországban!

Kane ráadásul első szezonjában már a negyedik mesterhármasát jegyezte, amire szintén nem volt még példa a Bundesligában!

A 30 esztendős csatársztár kapu előtti hatékonysága ráadásul valóban félemeletes: a négy mesterhármast is beleszámítva Kane-nek összesen már 8 találkozója volt, ahol legalább két gólig jutott a bajnokságban, ami mellé 8 gólpasszt is kiosztott már – Az ide vonatkozó statisztikákban a korábbi csúcs hét találkozó volt: a már említett Uwe Seeler mellett Friedhelm Konietzka szintén az 1963/64-es szezonban, valamint Toni Polster az 1993/94-es idényben jutott el a ‘hét meccses határhoz’!

A szezon egészét tekintve pedig: 34 meccsen, 36 gólnál és 11 gólpassznál jár!