Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Varga Barnabás duplájával nyert a Ferencváros!

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 24. fordulójában a Dejan Sztankovics vezette Ferencvárosi TC a Bartosz Grzelak által irányított Fehérvár FC otthonában lépett pályára…

A találkozó első nagyobb lehetősége a Fehérvár előtt adódott, a 21. percben Csongvai ívelt középre szabadrúgásból, melyet követően Stefanelli próbált a kapuba fejelni, balszerencséjére a labda az előtte álló Civic hátát találta el. A 39. percben ismét a hazai együttestől láthattunk helyzetet, ekkor Cissé lábáról Gradisar elé került a labda, a szlovén csatár nem gondolkodott sokat, 16 méterről egyből kapura lőtt, de Dibusz résen volt és hárítani tudott. A 42. percben megtört a gólcsend, a Ferencváros gyakorlatilag első igazán nagy zicceréből megszerezte a vezetést. Marquinhos beadása után Varga Barnabás bólintott Tóth Balázs hálójába. A folytatást tehát a Fradi várhatta előnyből.

A szünetet követően gyorsan növelte előnyét Dejan Sztankovics legénysége, az 51. percben Civic beívelését követően ismét Varga Barnabás bólintott a kapuba. Az 52. percben közel járt a szépítéshez a Fehérvár, Katona átadásáról éppen csak lemaradt a kapu előtt érkező Stefanelli. A 60. percben Marquinhos ívelt Zachariassen elé, a norvég támadó először lekezelte a labdát, majd lőtt, Tóth azonban védett. A 66. percben Civic passzát követően Marquinhos került helyzetbe, Tóth Balázs viszont a brazil lövését is hárítani tudta. A 70. percben Csongvai Áron szabadrúgásból lőtt kapura jó 24 méterről, Dibusz Dénes bravúrral védte a kapu jobb oldalába tartó labdát. A Ferencváros végül 2-0-ra győzött Székesfehérváron, ezzel Sztankovics együttese átvette a vezetést a tabellán. 

Fehérvár FC – Ferencvárosi TC 0-2 (0-1)
Helyszín:
Sóstói Stadion (Székesfehérvár); Vezette: Berke Balázs
Gólszerzők: ill. Varga (42., 51.)
Sárga lap: Katona M. (22.), Serafimov (51.) ill. Varga (60.)
Kiállítva: ill.

Fehérvár: Tóth – Bese, Csongvai, Serafimov, Spandler (Simut 61.), Gergényi – Christensen (Tóth 61.), Sigér (Berki 88.), Katona – Stefanelli (Pető 70.), Gradisar (Kovács 88.). Vezetőedző: Bartosz Grzelak

Ferencváros: Dibusz – Makreckis (Botka 79.), Wingo, Cissé, Civic – Maiga, Abu Fani – Zachariassen (Sevikyan 79.), Loncar, Marquinhos – Varga (Besic 79.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics 

A 24. forduló végeredményei és további programja:

Péntek:
Puskás Akadémia – Újpest 0-2

Szombat:
Mezőkövesd – Diósgyőr 1-2
Kecskemét – Kisvárda 3-1

Vasárnap:
Paks – Debrecen 1-1
Fehérvár – Ferencváros 0-2
20:00 Zalaegerszeg – MTK Budapest (Tv: M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore