Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: hazai pályán kapott ki az ETO

A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) 24. fordulójának zárómérkőzésén a feljutásért küzdő ETO FC Győr fogadta a gyengélkedő Budapest Honvédot…

 

Jókora meglepetésre a középmezőnyben szerénykedő Budapest Honvéd házon kívül 1-0-ra legyőzte a második helyezett ETO FC Győr csapatát. Az első félidő nagy részében a rábapartiak voltak aktívabbak, Tujvel többször is nagy védésekkel óvta meg kapuját a góltól, így az első játékrész gól nélküli döntetlennel ért véget. A folytatásban sem változott a játék képe, az ETO nyomott a vezetés megszerzéséért, a helyzetek azonban kimaradtak. Bő tíz perc elteltével Szujó hibája után a kiállítás sorsára jutott, a vendégek pedig tizenegyest végezhettek el, Holman lövését azonban Ruisz védte. Nem sokkal később a Honvéd kihasználta az emberelőnyt, Keresztes Noel egy lecsorgó labdát kotort a hálóba. A hajrában az ETO még emberhátrányban is becsülettel küzdött az egyenlítésért, erőfeszítéseit azonban nem koronázta siker, így a fővárosiak mindhárom pontot elvitték Győrből.

A második-harmadik helyen a Vasas és a Győr azonos pontszámmal tanyázik, míg a Honvéd mostani sikerének köszönhetően is csupán a 12. helyet foglalja el a táblázaton.

ETO FC Győr – Budapest Honvéd 0-1 (0-0)
Gólszerző:ill. Keresztes N. (60.)
Kiállítva: Szujó (57.), ill.

A 24. forduló eddigi eredményei és további programja

Budafok – Nyíregyháza-Spartacus 3-2
Mosonmagyaróvár – Csákvár 0-1
Szombathelyi Haladás – BFC Siófok 3-2
Kazincbarcika – Gyirmót 1-0
Pécsi MFC – BVSC-Zugló 1-1
Soroksár – Tiszakécske 1-0
Szeged – Kozármisleny 2-0
Vasas – Ajka 0-0
ETO FC Győr – Budapest Honvéd 0-1

A bajnokság aktuális állása

Standings provided by Sofascore