Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: nem bírt egymással az Aston Villa és a West Ham United! – videóval

Az angol bajnokság (Premier League) csonka 29. fordulójának vasárnapi játéknapján egyetlen mérkőzést rendeztek a West Ham United és az Aston Villa között.

(Photo by Julian Finney/Getty Images)

Az első komolyabb lehetőség a 13. percben alakult ki, amikor Watkins kapta meg a labdát a tizenhatoson belül, majd éles szögből célba vette a bal alsó sarkot, Areola azonban jól zárt a rövidnél, és lábbal hárítani tudott. Ezt követően viszont a hazaiak átvették a kezdeményezést, ennek egyik első jele a 26. percben alakult ki, amikor Coufal lőtt a tizenhatoson belülről, de Martinez nagy bravúrt bemutatva hárítani tudott. A 29. percben viszont már a vendégek világbajnok kapusa is tehetetlen volt! Ekkor Coufal ívelte be a szélről a labdát, Antonio pedig a védőjét megelőzve fejjel továbbította a hálóba a labdát, 1-0! A játékrész utolsó részében még Kudus veszélyeztetett kétszer a Villa kapuja előtt, de csak lesgólig jutott, így egygólos előnnyel vonulhatott szünetre a West Ham.

A második játékrész elején két változtatással igyekezett javítani csapata játékán Unai Emery, de ez nem hozott eredményt, így a 63. percben ismét kettős cserére szánta el magát a spanyol mester. Mindez jól mutatja, hogy a Villa nem tudott mit kezdeni a West Ham jól szervezett védekezésével, hiába volt náluk ebben az időszakban 80%-ban a labda. A 72. percben Martineztől volt szükség egy védésre, aki Paqueta szabadrúgását tolta szögletre.  A Villa fölénye aztán a 79. percben meghozta az eredményét! Ekkor Diaby tudta kicselezni a védőjét a tizenhatoson belül, majd a középre tett labdájára Zaniolo érkezett, aki a kapuba csőrőzte a játékszert, 1-1! A 96. percben úgy tűnt, hogy a West Ham United megnyeri a mérkőzést Soucek góljával, de hosszas videózás után kiderült, hogy a cseh középpályás kézzel ért a labdába, így végül mindkét csapat 1-1 ponttal gazdagodott.

West Ham United – Aston Villa 1-1 (1-0)
Helyszín:
London Stadium Vezette: J. Gillett
Gólszerzők:
Antonio (29.) ill. Zaniolo (79.)
Sárga lapok: Alvarez (83.), Kudus (86.), Mavropanos (87.) ill. Tielemans (70.), Zaniolo (83.), Douglas Luiz (86.)
Kiállítás:ill.-

West Ham United: Areola – Emerson (Cresswell 84.), Zouma, Mavropanos, Coufal – Soucek, Alvarez – Kudus, Paqueta (Ward-Prowse 84.), Bowen – Antonio (Johnson 66.) Vezetőedző: David Moyes

Aston Villa: Martinez – Konsa, Lenglet (Cash 46.), Torres, Moreno (Digne 63.) – Bailey, Douglas Luiz, Tielemans, Rogers (Zaniolo 63.) – Duran (Diaby 46.), Watkins Vezetőedző: Unai Emery

A mérkőzés összefoglalója:

A 29. forduló eredményei:

Szombat:
Arsenal – Chelsea – Elhalasztva
Burnley – Brentford 2-1
Crystal Palace – Newcastle United – Elhalasztva
Luton Town – Nottingham Forest 1-1
Manchester United – Sheffield United – Elhalasztva
Wolverhampton – Bournemouth – Elhalasztva
Fulham – Tottenham 3-0

Vasárnap:
Everton – Liverpool – Elhalasztva
West Ham United – Aston Villa 1-1
Brighton – Manchester City – Elhalasztva

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore