Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

2. Bundesliga: hátrányból fordítva, gólgazdag meccset nyert meg idegenben a Hertha

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) 28. fordulójának egyik nyitómérkőzésén a Paderborn otthonában lépett pályára a Hertha.

(Photo by David Inderlied/picture alliance via Getty Images)

A vezetést a 16. percben a hazaiak szerezték meg Raphael Obermair révén, a 28 éves középpályás 19 méterről tekert a kapuba egy szabadrúgást. Azonban gyorsan egyenlíteni tudtak a vendégek, a 17. percben a marokkói középpályás, Aymen Barkok vette be Boevnik kapuját. A 60. percben ismét magához ragadta a vezetést a Paderborn, a Fehérvár egykori játékosa, Visar Musliu tudott betalálni. A hajrában pedig jött egy rövidzárlat a hazaiak részéről és a berliniek megfordították a mérkőzést. A 87. percben Bilal Hussein egalizálta az eredményt, majd a 90. percben Haris Tabakovic találatával már vezetett is a Hertha, sőt, a bosnyák csatár idénybeli 18. gólja a győzelmet is jelentette Dárdai Páléknak. A Hertha a győzelmével három helyet javított és fellépett a 6. pozícióba, ráadásul látótávolságba került dobogó harmadik foka, ami osztályozós hely az élvonalba való feljutásért.

Paderborn – Hertha 2-3 (1-1)
Helyszín: Home Deluxe Arena, Vezette: M. Petersen
Gólszerzők: R. Obermair (16.), V. Musliu (60.) ill. A. Barkok (17.), B. Hussein (87.), H. Tabakovic (90.)

A 28. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Paderborn – Hertha 2-3
Rostock – Wehen 3-1

Szombat:
13:00 Elversberg – Magdeburg
13:00 Hamburg – Kaiserslautern (Tv: Aréna 4)
13:00 Nürnberg – Holstein Kiel
20:30 Karlsruhe – St. Pauli (Tv: Aréna 4)

Vasárnap:
13:30 Düsseldorf – Braunschweig
13:30 Hannover – Schalke
13:30 Osnabürck – Fürth

A bajnokság állása:

Standings provided by Sofascore