Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: egygólos előnyt harcolt ki a visszavágóra az Atlético Madrid a Borussia Dortmund ellen – videóval

Szerdán folytatódtak a Bajnokok Ligája negyeddöntői, és a játéknap egyik mérkőzésén az Atlético Madrid látta vendégül a Borussia Dortmundot.

(Photo by Angel Martinez/Getty Images)

Az Atlético Madrid kiválóan kezdte a mérkőzést, ugyanis már a 5. percben megszerezték a vezetést. Kobel nagyon sokat várt a labda megjátszásával, majd a szorongatott helyzetben lévő Maatsenhez passzolt, ő pedig még rosszabb helyre tette a labdát, amelyre De Paul lecsapott a 16-osnál, majd higgadtan használta ki a ziccerét, 1-0! A vezetést követően továbbra is magasan letámadtak a spanyolok és rendre zavarba hozták a németeket, így sikerült apróbb helyzeteket kidolgozni. Majd a 20. perc körül észhez tért a Dortmund és sikerült az Atleti kapuja elé odaérni, de komolyabb lehetőségek nélkül. A 32. percben pedig megszerezte második gólját is az Atlético, egy nagy bedobást követően Schlotterbeck és Hummels nagyon nem értették meg egymást, a labda így Moratához került, aki egyből letette Griezmann elé, a francia támadó pedig egy remek bokamozdulattal Samuel Linóhoz emelte a labdát, a brazil játékos pedig ziccerben higgadtan gurított a kapuba, 2-0! A kétgólos hátrányt követően mutatott némi életjelet támadásban a BVB, és a 43. percben megvolt Oblak első nagy védése a mérkőzésen, miután Maatsen megkínálta őt 22 méterről egy sarokra tartó kemény lövéssel.

Edin Terzic a félidőben behozta Julian Brandtot a kevésbé kreatív Nmecha helyére, amivel megélénkült a vendégek támadójátéka, aminek következtében kiegyenlített lett a játék képe. Mindkét oldalt voltak apróbb helyzetek az első negyedórában, de a kapusok állták a sarat. A 75. percben eldönthette volna akár a párharc sorsát is az Atlético Madrid, de Samuel Lino közeli lövésénél Kobel óriási bravúrral hárítani tudott. A 81. percben pedig lefaragott a hátrányából egy gólt a Dortmund, Julian Brandt tett egy labdát Haller elé, amibe csak beleérni tudott Molina, tisztázni már nem, így az elefántcsontparti támadó ziccerbe került, amit nem hibázott el, 2-1! A 87. percben pedig kis híján egyenlíteni tudott a BVB, Bynoe-Gittens lövése Azpilicueta fején megpattant, és a labda ennek következtében majdnem a kapuban kötött ki, de a spanyolok szerencséjére a kapufát találta csak el. A hátralévő időben pedig egy komolyabb lehetőség még kialakult, de Julian Brandt fejese a kapufát találta el, így egygólos Atlético Madrid előnnyel ugorhatnak neki a visszavágónak a csapatok.

Atlético Madrid – Borussia Dortmund 2-1 (2-0)
Helyszín: Metropolitano Stadium (Madrid), Vezette: M. Guida
Gólszerzők: De Paul (5.), Lino (32.) ill. Haller (81.)
Sárga lap: Lino (27.), Llorente (28.), Giménez (75.) ill. Can (24.), Maatsen (53.)
Kiállítás:ill.

Atlético Madrid: Oblak – Molina (Niguez 90.), Giménez, Witsel (Savic 90+1.), Azpilicueta, Lino (Riquelme 90+1.) – Llorente, Koke, De Paul (Correa 80.) – Morata (Barrios 63.), Griezmann. Vezetőedző: Diego Simeone

Borussia Dortmund: Kobel – Ryerson, Hummels, Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer (Reus 84.), Can (Özcarn 84.)- Sancho, Nmecha (Brandt 46.), Adeyemi (Bynoe-Gittens 73.) – Füllkrug (Haller 60.). Vezetőedző: Edin Terzic

A mérkőzés videós összefoglalója:

A negyeddöntők eredményei és további programja:
04.09. Kedd:
Arsenal – Bayern München 2-2
Real Madrid – Manchester City 3-3

04.10. Szerda:
Atlético Madrid – Borussia Dortmund 2-1
Paris Saint-Germain – Barcelona 2-3

04.16. Kedd:
21:00 Borussia Dortmund – Atlético Madrid
21:00 Barcelona – Paris Saint-Germain

04.17. Szerda:
21:00 Bayern München – Arsenal
21:00 Manchester City – Real Madrid