Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kétszeres PL-győztes védő tevékenykedik a Honvéd akadémiáján

A Budapest Honvéd akadémiáján tevékenykedik az egykori 84-szeres francia válogatott hátvéd…

 

A Budapest Honvéd hivatalos honlapján számolt be róla, hogy az egykori kiváló francia válogatott hátvéd, William Gallas a Honvéd akadémiáján segíti a fiatalokat, ugyanis egyéni képzésért felelő edzőként dolgozik a Magyar Futball Akadémián.

A Marseille-ben, a Chelsea-ben, az Arsenalban és a Tottenhamben is szereplő egykori klasszis pályafutásáról és a fiatalok fejlesztéséről is beszéltünk, Gallas pedig hangsúlyozta, alázat, kitartás, önfeláldozás nélkül nincs siker és minden pillanatban a maximumra, illetve a tökéletességre kell törekedni.

A 46 éves szakember fénykorában aktív játékosként 321 mérkőzésen lépett pályára a PL-ben, valamint szerepelt két-két világ- és Európa-bajnokságon szerepelt, a 2006-os vb-n ezüstérmet nyert a francia válogatottal.

Gallas a Budapest Honvéd mellett egy NB I-es klubnál, a Zalaegerszegnél is dolgozik az utánpótlásban.