Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: csúnya vereségbe futott bele az AS Roma hazai pályán a Bologna ellen – videóval

Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 33. fordulójában az AS Roma a Bolognát fogadta, ám Daniel De Rossi csapata nem tudott közel kerülni a tabellán az ellenfeléhez. 

(Photo by Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images)

Jól kezdte a mérkőzést a Bologna, azonban először az AS Romának volt nagy helyzete a 9. percben, amit végül El Shaarawy fölé rúgott. Nem kellett azonban sokat várni a mérkőzés első góljára, hiszen a 19. percben a Bologna megszerezte a vezetést: Calafiori oldalról ívelte be a labdát, amit El Azzouzi egy félollós mozdulattal juttatott a hálóba, igaz, a kapufa is segített. Sokáig eseménytlenül telt a félidő, aztán a végén jött még némi izgalom. Először a 41. percben Saelemaekers remek szabadrúgásának köszönhetően növelhették volna az előnyüket a vendégek, ám a labda végül a felsőlécről pattant ki. A 46. percben azonban már összejött a második vendéggól: egy remek összjáték végén került a labdra Zirkzee elé, aki egy védőt kicselezve lőtt a hálóba a kapus mellett.

A második félidőben jobban játszott a Roma, és kezdtek felzárózni, és hamar, az 56. percben érkezett is a szépítés: Azmoun egy beívelt labdát kétszer is a kapusba lőtt, ám a harmadik kipattanót már át tudta juttatni Skorupskin. Azonban nem örülhetett sokáig a hazai csapat, hiszen kevesebb mint tíz perccel később ismét betalált a Bologna: most egy kontra végén Saelemaekers szinte a tizenhatosról ívelte át a labdát Svilar feje felett. A félidő második felében nagyobb nyomást helyezett a Roma a Bolognára, sokkal veszélyesebben támadtak, ez viszont nem volt elég egy újabb szépítésre sem, nemhogy az egyenlítésre. Ráadásul a hajrában még a Bologna kontrázott, ám kihagyta a lehetőségeit, így maradt az eredmény a lefújásra is.

AS Roma – Bologna 1–3 (0-2)
Helyszín: Stadio Olimpico (Róma) Vezette: Fabio Maresca
Gólszerzők
: Azmoun (56.), ill. El Azzouzi (19.), Zirkzee (45+1.), Saelemaekers (65.)
Sárga lap: Parades (6.), Angelino (13.), Pellegrini (33.), El Shaarawy (40.), Diego Llorente (63.) ill. Freuier (64.)
Kiállítás: – ill. –

AS Roma: Svilar, Mancini, Diego Llorente, Angelino (Spinazzola, 52.), Celik (Karsdorp, 52.), Paredes, Pellegrini, Cristante (Joao Costa, 85.), Abraham (Azmoun, 52.), El Shaarawy (Baldanzi, 72.), Dybala. Vezetőedző: Daniel De Rossi

Bologna: Skorupski, Lucumi, Beukema, Freuler, Calafiori (Kristiansen, 80.), Posch (De Silvestri, 80.), Aebischer, El Azzouzi (Urbanski, 77.), Saelemaekers, Ndoye (Fabbian, 80.), Zirkzee (Castrom 69.). Vezetőedző: Thiago Motta

A 33. forduló eddigi eredményei és további mérkőzései:
Péntek:
Genoa – Lazio 0-1
Cagliari – Juventus 2-2

Szombat:
Empoli – Napoli 1-0
Verona – Udinese 1-0

Vasárnap:
Sassuolo – Lecce 0-3
Torino – Frosinone 0-0
Salernitana – Fiorentina 0-2
Monza – Atalanta 1-2

Hétfő:
AS Roma – Bologna 1-3
20:45 AC Milan – Inter (Tv: Sport 1)

A bajnokság aktuális állása:

Standings provided by Sofascore