Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brighton együttese hivatalos oldalán bejelentette, hogy az idény végén távozik a csapat menedzsere, Roberto De Zerbi.
(Photo by Mike Hewitt/Getty Images)
Közös megegyezéssel távozni fog a Brighton csapatától Roberto De Zerbi – ez derült ki a klub által kiadott legfrissebb közleményéből. A 44 éves szakember még az évadzáró Manchester United elleni bajnokin irányítani fogja a csapatot, de ezt követően szinte a teljes stábjával együtt távozik a klubtól. De Zerbi 2022 szeptemberében ült le a “Sirályok” kispadjára, ahol a Chelseahez távozó Graham Pottertől vette át a csapatot, és rögtön a klub történetének legjobb szezonját produkálta, miután a Brighton a 6. helyen fejezte be a Premier League 2022/23-as kiírását, aminek köszönhetően ebben az idényben az Európa-ligában is elindulhatott az együttes.
A távozó szakember vélhetően nem fog sokáig munka nélkül maradni, a hírek szerint ugyanis több csapattól is van ajánlata, de minden bizonnyal ő fogja pótolni a Bayern Münchentől távozó Thomas Tuchelt a bajor sztárcsapat kispadján.
Roberto De Zerbi eddig összesen 88 mérkőzésen ült a Brighton kispadján, amelyből 38 zárult győzelemmel, 20 döntetlen és 30 vereség mellett.
Brighton & Hove Albion has confirmed that head coach Roberto De Zerbi will leave the club after tomorrow’s final Premier League match of the season against Manchester United.
— Brighton & Hove Albion (@OfficialBHAFC) May 18, 2024
Harry Maguire volt a Vörös Ördögök nyerőembere a Leicester City ellen…
Thiago Motta csapata így átmenetileg fellépett a 4. helyre!
A bajorok előnye így kilenc pontra hízott a Bayer Leverkusen előtt…
Sorozatban második győzelmével elmozdult a kiesőzónából Nestor El Maestro csapata!
Mindössze hat percet játszott a szezonban…
Nyár óta nincs csapata a problémás csatárnak!
A Juventus utánpótlásában is megfordult…
Újra összecsaptak egymással…
Elégedettek a teljesítményével!
Megjárta az MLS-t és Mexikót is…
Különleges hagyományt hívtak életre…
A támadósor és a középpálya megerősítése után a védelembe is szerződtettek játékost az Oroszlánok…
A dobogó második és harmadik fokán viszont komoly meglepetés történt…
Alapvetően módosulhat a klubok stratégiája…
Látványos sarkazással volt eredményes…
Az esztendő végéig írt alá…
Ferran Torres mesterhármassal jelentkezett…
Szoboszlai Dominik góllal vette ki a részét a sikerből!
A Liverpool továbbjutásra áll a párharcban!
Megszakadt a milánóiak 17 meccses bajnoki veretlensége…
Neymar leigazolása után újabb nagy fogást hajtottak végre…
Utoljára hazájában futballozott…