Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
Második rangadójára készült a spanyol válogatott az Európa-bajnokság B-jelű csoportjában, ahol Horvátország után ezúttal a címvédő Olaszországgal kellett megmérkőzniük.
(Photo by Kevin C. Cox/Getty Images)
Az első percektől kezdve a spanyol válogatott lépett fel kezdeményezőbbként, amely az első negyedórában két nagy lehetőséget is kidolgozott. Először a 2. percben alakult ki lehetőség, amikor Williams beadását Pedri tudta 6 méterről kapura fejelni senkitől sem zavartatva, Donnarumma azonban ki tudta piszkálni a labdát a léc alól. A második nagy helyzet a 10. percben érkezett, ekkor szintén a bal oldalról érkezett a beadás, a befejező pedig Williams volt, aki 6 méterről a kapu mellé fejelte a labdát. Az olasz válogatott egyértelműen a gyors ellentámadásokra helyezte a hangsúlyt, de ezek a próbálkozások az első játékrész első felében nem jártak sikerrel. A 24. percben aztán Morata próbálta meg éles szögből bevenni a kaput, Donnarumma azonban jól zárta a szöget és védeni tudott. Egy perccel később már egy jóval nagyobb bravúrra volt szükség az olaszok kapusától, aki Fabian Ruiz 25 méterről elengedett bombáját tolta újheggyel a léc fölé. A játékrész utolsó harmadában is a spanyolok akarata érvényesült, de újabb nagy lehetőség már nem alakult ki, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a felek.
A második félidő első komoly lehetősége is Pedri előtt adódott, amikor a középpályás Cucurella centerezését belsőzhette 7 méterről kapura, de a próbálkozása nem találta el a célt. A spanyolok nyomása az 55. percben végül góllá érett egy, miután Nico Williams beadását Morata csúsztatta a kapu irányába, amibe Donnarumma beleért kézzel, a labda pedig így Calafiori lábára pattant, onnan pedig a hálóba került a játékszer, 1-0! A vezetés megszerzését követően sem lassítottak a spanyolok, az 58. minutumban Morata vette célba a kaput a tizenhatoson kívülről, a léc alá tartó labdáját Donnarumma ütötte szögletre. A sarokrúgás után Le Normand tudott kapura fejelni, Cambiaso azonban kivágta a labdát a gólvonal elől. A 61. percben Lamine Yamal próbálkozott meg a gólszerzéssel a tizenhatos előteréből, a jobb felsőbe tartó lövése azonban centikkel a kapufa mellett szállt el. A 70. percben aztán egy spanyol ellentámadás végén Nico Williams lőtt a tizenhatos sarkáról a hosszú felső irányába, de a próbálkozása a kapufán csattant. Az olaszok első említésre méltó próbálkozása a 74. percre volt tehető, amikor Pellegrini 24-25 méterről végzett el egy szabadrúgást, ami végül Simón kapuja felett hagyta el a játékteret. A véghajrára a spanyolok átadták a kezdeményezést az olaszoknak, de a címvédő nem igazán tudott mit kezdeni ezzel, sőt a ráadásban még Ayoze Pérez két lövését is bravúrral fogta Donnarumma, így összességében Luciano Spallettiék örülhettek, hogy csak 1:0-ra veszítették el ezt az összecsapást. A spanyolok számára pedig ez a győzelem azt jelenti, hogy bebiztosították első helyüket a csoportban.
Spanyolország – Olaszország 1-0 (0-0)
Helyszín: Veltins Arena Vezette: S. Vincic
Gólszerző: Calafiori (55. – öngól) ill.
Sárga lapok: Rodri (45+1.), Le Normand (69.), Carvajal (90+6.) ill. Donnarumma (15.), Cristante (46.)
Kiállítás: –ill.-
Spanyolország: Simón – Cucurella, Laporte, Le Normand, Carvajal – Ruiz (Merino 90+4.), Rodri, Pedri (Baena 71.) – Williams (Perez 78.), Morata (Oyarzabal 78.), Yamal (Torres 71.) Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
Olaszország: Donnarumma – Di Lorenzo, Bastoni, Calafiori, Dimarco – Barella, Jorginho (Cristante 46.) – Frattesi (Cambiaso 46.), Pellegrini (Raspadori 82.), Chiesa (Zaccagni 64.) – Scamacca (Retegui 64.) Szövetségi kapitány: Luciano Spalletti
A mérkőzés összefoglalója:
Szerda:
Horvátország – Albánia 2-2
Németország – Magyarország 2-0
Skócia – Svájc 1-1
Csütörtök:
Szlovénia – Szerbia 1-1
Dánia – Anglia 1-1
Spanyolország – Olaszország 1-0
Péntek:
15:00 Szlovákia – Ukrajna (Tv: M4 Sport)
18:00 Lengyelország – Ausztria (Tv: M4 Sport)
21:00 Hollandia – Franciaország (Tv: M4 Sport)
Szombat:
15:00 Georgia – Csehország (Tv: M4 Sport)
18:00 Törökország – Portugália (Tv: M4 Sport)
21:00 Belgium – Románia (Tv: M4 Sport)
A B-csoport aktuális állása:
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…
Az angol válogatott kapusa, Jordan Pickford sem erre számított…
Állítólag a felek mindenben megegyeztek, holnap pedig érkezhet a hivatalos bejelentés!
A legendás Recoba fia egyenlített…
A továbbiakban is komolyan számolnak a játékossal a madridiak…
Újabb brazil játékos kezdheti meg európai karrierjét az ukrán együttesben…
Hornyák Zsolt elárulta, miért tudnak sikeresek lenni az FTC ellen…
Újabb botrány a török bajnokságban…
Egyre “keanosabb” a bajnoki szereplés…
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!