Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
A Ferencváros új sportszergyártója elkészítette a magyar rekordbajnok új mezeit a 2024-2025-ös idényre…
(Photo by Laszlo Szirtesi/Getty Images)
A Ferencváros a hivatalos honlapján mutatta be a csapat 2024-2025-ös szezonban használatos mezeit, amelyet már az új sportszergyártó, a Macron készített.
A zöld-fehérek honlapja kiemelte, hogy az új mezek teljesen egyediek lesznek a Ferencváros történelme, hagyományai és szimbólumai által inspirált grafikai elemeknek köszönhetően, amelyek úgy lettek megalkotva, hogy a játékosok és a szurkolók által egyaránt érzett identitás és összetartozás érzését kifejezzék.
A hazai mez mintázatát a klasszikus függőleges zöld-fehér vonalak jellemzik. A gallért piros-fehér-zöld csíkok díszítik, a “Küzdeni mindig, feladni soha” mottó pedig megtalálható a nyak hátsó részén, valamint körbefut a gumírozott szegélyekkel rendelkező mez aljának belsejében is.
Az idegenbeli mez modern dizájnjának alapja fekete, felületét zöld, dinamizmust és az erőt szimbolizáló mintázat díszíti, a gumírozott szegélyeken zöld-fekete háromszög mintázat fut végig, a “Küzdeni mindig, feladni soha” mottó pedig megtalálható a mez aljának belsejében.
Az aranyszínű mez teljes felületét a klub jeligéit jelképező dombornyomott három E betű (Erkölcs, Erő, Egyetértés) díszíti, gallérja elegáns kinézetet kölcsönöz, a gumírozott szegélyeken egy fekete csík található.
A kapusmezek is ugyanilyen tervezéssel és feliratozással készülnek. Négy színben, narancssárga, sárga, szürke és türkiz színben viselhetik majd Dibusz Dénesék. Mindhárom Macron Eco Fabrics és a kapusmezekről elmondható, hogy olyan fonalból készül, amely 100% PET újrahasznosított poliészter, és rendelkezik a Global Recycle Standard tanúsítvánnyal.
Öt nyeretlenül megvívott hazai bajnoki után tartották otthon ismét a három pontot a “Sirályok”!
Az Augsburg otthonában remiztek Gulácsiék…
A két csapat így helyet cserélt a tabellán!
Megnyomták az átigazolási időszak végét…
Eredetileg négy meccset kapott…
Kölcsönben kaphatja meg a lehetőséget…
Legalábbis egyelőre (?)…
A hálóőr bokája tört el
Az elmúlt éveket Törökországban töltötte…
Egy darabig nem számíthat rá Pep Guardiola
Előző kontraktusa jövőre járt volna le
Riválisától szerződtetne középhátvédet a londoni együttes…
Minden bizonnyal a következő lesz az utolsó idénye!
Legutóbb Lengyelországban játszott…
A hírek szerint az utóbbi időben jelentősen közeledtek a felek álláspontjai!
A Koszovó elleni rendbontás miatt kerültek bajba…
Nem véletlen járt hazánkban…?
Az utolsó fordulóban dőlhet el a kontinensbajnoki cím sorsa…
Robbie Keane a beugró kapust is értékelte…
A 29 esztendős szenegáli labdarúgó legutóbb Törökországban futballozott…
A Shamrock Rovers és a Vikingur is váratlan győzelmet aratott!
A Fenerbahce és az Ajax is magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra…
Három évre kötelezte el magát!