Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
A magyar U21-es válogatott a kedd délutáni órákban Kecskeméten látta vendégül a csoportot veretlenül vezető spanyol U21-es válogatottat korosztályos Eb-selejtezőn…
(Photo by Ross MacDonald/SNS Group via Getty Images)
A magyar U21-es válogatott 1-0-s vereséget szenvedett hazai környezetben a favorit Spanyolország U21-es csapatától Európa-bajnoki selejtezőn.
A hispánok a mérkőzése elejétől fogva kezdményezőbben léptek pályára, és kapujuk elé szegezték a magyar csapatot. A spanyolok fölénye az első húsz perc végén érett góllá, amikor a nyolcadik vendég szögletet követően egy rövid felszabadítást követően Robert Navarro vágta laposan a hálóba. A spanyolok a vezetést követően is támadásban maradtak, többször össze tudták zavarni a magyar védelmet, azonban az első félidőben újabb gólt nem szereztek. A vendégek jelentős mezőnyfölénye ellenére 45 perc után csak 0-1 volt az állás. A szünet után semmit nem változott a játék képe, a spanyolok továbbra is adogattak a magyar térfélen, de csak elvétve tudtak helyzetbe kerülni, amikor pedig odaértek a magyar kapu elé, akkor Hegyi K. hibátlanul óvta meg a ketrecét. Az utolsó negyedórában a magyar együttes egyre többet támadott, de helyzetbe nem igazán tudott kerülni. A rendes játékidő legvégén egy szabadrúgást követő kombináció után a frissen becserélt Lisztes átlövése csak centikkel kerülte el a spanyol kaput. A hajrát ugyan izgalmassá tudta tenni a magyar, egyenlítenie azonban nem sikerült, a vereséggel pedig alighanem elszálltak az Eb-kijutási esélyek.
Magyarország U21 – Spanyolország U21 (0-1)
Gólszerzők: – ill. Navarro (21.)
Magyarország U21: Hegyi Krisztián – Szabó Alex, Yaakobishvili Antal, Baráth Péter – Eördögh András (Lisztes Krisztián, 90.), Vitális Milán, Kosznovszky Márk, Benczenleitner Barna – Komáromi György, Gruber Zsombor (Dénes Csanád, 66.), Vancsa Zalán (Kerezsi Zalán, 66.)
“Az eredménnyel természetesen nem vagyok elégedett, de minden más tekintetben megvalósítottuk a tervünket, sikerült megnehezítenünk a spanyolok dolgát, és kis szerencsével a pontszerzés is meglehetett volna a hajrában. Büszke vagyok a játékosaimra, megvalósították azt szervezett, lelkes védekezést, amit kértem tőlük, végig kisegítették egymást a pályán, és végig nagy odaadással futballoztak. Ebből a mérkőzésből sok mindent magunkkal vihetünk az októberi selejtezőkre” – mondta a mérkőzés után Szélesi Zoltán szövetségi edző.
Sorozatban harmadik meccsén maradt pont nélkül a DVSC!
A belga támadó egy góllal és két gólpasszal vette ki a részét a sikerből!
November környékén térhet vissza!
Ám van egy másik nagy hiányzó is a keretben
Lassana Diarra esetére hivatkoznak az ügy kapcsán
Az olasz edző szerint változtatni kell a játékukon
Négy játékos először kapott behívást a nemzeti csapatba…
Felfedte a nyári kontinensviadal alatti sérelmeit…
Bejelentést tett az Európai Unió…
Üzenet a madridi vezetőségnek is?!
Az idényben harmadszor lesz tele a Fehérvári úti Stadion…
Minden jelenlegi PL-csapatot alulmúlnak…
Három vereség után javítottak a rióiak…
NB I, La Liga, Serie A és Bundesliga mérkőzést is rendeznek…
Hosszabb kihagyásra számíthat…
Így értékelt Pascal Jansen a Spurs elleni vereség után…
A Fiorentina hozta a kötelezőt jóval gyengébb erőket képviselő walesi ellenfelével szemben…
Vereséget szenvedett az AS Roma, kitömte a Rangerst a Lyon…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A találkozó hajrájában egy gólpasszt is kiosztott a magyar válogatott játékos…