Felkészülés: egy korai tizenegyesgóllal győzött a magyar U17-es válogatott
A márciusi Eb-selejtezők előtt a magyar U17-es válogatott a héten Spanyolországban játszik két felkészülési mérkőzést…
(Photo by Giacomo Cosua/NurPhoto via Getty Images)
A magyar U17-es válogatott szerdán 1-0-s győzelmet aratott Svájc korosztályos válogatottja ellen a spanyolországi edzőtáborban lejátszott felkészülési mérkőzésen.
Németh Antal együttese villámgyorsan eldöntötte a Svájc elleni találkozót, ugyanis az ötödik percben egy letámadás utáni labdaszerzésből harcolt ki tizenegyest, a Gólik Benjámin elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Zubor Ádám váltotta gólra. Később az eredmény már nem változott, a mieink 1-0-s sikert értek el.
„A gólt követően is voltak szép támadásaink, majd az idő előrehaladtával Svájc egyre nagyobb nyomást helyezett ránk. Ennek ellenére a védekezésünk jól működött, lehetőségei akadtak, de igazán komoly helyzete nem volt az ellenfelünknek, megvolt az a szervezett védekezés, amire ilyenkor szükség van. Szerettünk volna többet támadni, a letámadásokból tudtunk nyomást gyakorolni az ellenfélre, a második félidőben is volt két olyan kontránk, ami után nagy helyzetbe kerültünk. Az eredménnyel elégedett vagyok, jó, hogy egy ilyen mérkőzést meg tudtunk nyerni, támadójátékban, labdabirtoklásban pedig szeretnénk előrelépni” – mondta az mlsz.hu-nak Németh Antal szövetségi edző.
A magyar U17-es válogatott szombaton Írország ellen lép pályára a második felkészülési meccsén.
Svájc U17 – Magyarország U17 0-1 (0-1)
Gólszerző: – ill. Zubor (5. – tizenegyesből)
Magyarország U17: Balogh T. Márk – Árnits Olivér (Gulyás Kristóf, 59.), Lakatos Kristóf, Rankó Viktor, Csóka Gergely – Kovács Noel (Wébel Máté, 59.), Rab Bence, Meskó Márk (Petrók Viktor, 59.), Zubor Ádám (Lakatos Martin, 76.) – Galambos János (Milicz Péter, 90.), Gólik Benjámin (Krone Niklas, 59.)
Férfi U17-es válogatottunk felkészülési mérkőzésen 1⃣–0⃣-ra győzött Svájc ellen, a gólunkat Zubor Ádám szerezte. A korosztályos nemzeti csapat szombaton (szintén Spanyolországban) Írországgal szemben lép pályára#magyarok
— MLSZ (@MLSZhivatalos) February 12, 2025