Site icon Fociclub

Szoboravatással tisztelgett legendája előtt a Budapest Honvéd

Ahogyan arról beszámoltunk, kereken száz évvel ezelőtt született az Aranycsapat és a Honvéd legendás középpályása…

 

A Budapest Honvéd új elnöke, Szijjártó Péter Bozsik József szobrának avatásán ígéretet tett arra, hogy visszajuttatják a csapatot oda, ahova való: a magyar és a nemzetközi labdarúgás élvonalába.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető leszögezte, hogy amikor a néhai legendás futballistáról beszélünk, „akkor egyúttal a magyar történelemről is beszélünk”.

„Ez elsőre lehet, hogy túlzásnak tűnik, de mégiscsak úgy van, hogy az Aranycsapat és az annak gerincét adó, a kezdőcsapatba hat-hét játékost is delegáló Honvéd nemcsak a magyar sporttörténetnek, hanem az egyetemes magyar történelemnek is az arany fejezeteibe kívánkozik.”

„És mi tudjuk, hogy sem az Aranycsapat, sem az 50-es és 60-as évek Honvédja nem létezett volna, nem lett volna ugyanaz Bozsik József nélkül (…) Bozsik József neve egybeforrt a kispesti futball történelmével is. Megmutatta a futballvilágnak, hogy mit jelent hűségesnek lenni egy életen át a szeretett klubodhoz” – tette hozzá az elnök.

Szijjártó ezután leszögezte, hogy az Aranycsapat nem pusztán egy olimpiai bajnok és világbajnoki ezüstérmes válogatott volt, hanem egy nehéz időszakban a nemzeti önbecsülés megőrzését jelentette.

„Az Aranycsapat egy nemzet önbizalmát adta vissza, és egy olyan korszakban jelentett reményt, amikor az embereknek nem igazán jutott a jóból. Az Aranycsapat egy nehéz időszakban született és egy nehéz időszakban vált naggyá. Egy olyan időszakban, amikor az ország egy diktatúra súlya alatt rogyadozott” – hangsúlyozta.

„Ennek a csapatnak a játékosai nemcsak fantasztikus futballisták voltak, nemcsak világsztárok, hanem végig nagybetűvel írva emberek is. Ők soha nem felejtették, hogy honnan indultak, hogy honnan jöttek, és mindig is büszkék maradtak a magyarságukra.”

Arra is emlékeztetett, hogy az Aranycsapatnak az egész világ a csodájára járt, ahogy az 1950-es és 1960-as évek Honvédjának is. „Úgy, ahogy az Aranycsapat a világ legjobb válogatottja volt akkor, a Honvéd is a világ legjobb csapata volt abban az időszakban” – vélekedett.

A miniszter végül kiemelte, hogy ha a világtörténelem másképp alakult volna, akkor az Aranycsapat és a Honvéd is sokkal hosszabban kápráztathatta volna el a világot.

Valamint leszögezte, hogy Bozsik József példája, élete és karrierje mindennapos iránytűként kell, hogy szolgáljon minden Honvéd-játékos számára. És arra is kitért, hogy a stadion bejáratánál található másik szobor, az arany oroszlán olyan tulajdonságok jelképe, mint a hűség, az erő és a büszkeség.

„És a két szobor együtt üzeni, hogy a Honvédnak a múltja, a jelene és a jövője is egy szilárd értékrenden alapul. Ez a szobor itt egyrészt a múlt tisztelete, másrészt üzenet a jelennek” – jelentette ki.

Exit mobile version