Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Minap távozott a Swietelsky-Haladástól a középpályás, aki nem sokáig maradt csapat nélkül. Simon három éves szerződést kötött új együttesével.
Hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra a Paksi FC, hogy a Haladástól pár napja távozó Simon Ádám három évre, 2020-ig aláírt Csertői Aurél együtteséhez. A védekező középpályás beszélt is várakozásairól. „Három évre szól a szerződés, amit aláírtam itt Pakson. Azért választottam ezt a klubot, mert azt éreztem, hogy itt számítanak a legjobban rám. Valamint személyes kötődésem is van, hiszen Csertői Aurél vezetőedzővel már dolgoztam együtt, és remek szakembernek tartom. Bízom benne, hogy hamar be tudok épülni a csapatba, és segítségére lehetek a klubnak. Hiszem, hogy ez a gárda jóval többre képes, mint amit a jelenlegi tabella mutat. Figyelemmel kísértem már korábban is az itteni történéseket, és azt gondolom, hogy már a most következő két meccsen, a Vidi és a Honvéd ellen is okozhatunk meglepetést!” – fogalmazott Simon.
Az MTK Budapestben mutatkozott be az élvonalban, majd megfordult Gyirmóton, a Videotonban, illetve Olaszországban is. 2009-ben vb-bronzérmes lett az U20-as válogatottal Egyiptomban.
„Örömmel tölt el, hogy Ádám bennünket választott, olyan futballistának tartom, akiből meghatározó játékos válhat majd Pakson. Komoly erősítésnek tartom érkezését!” – ezt már Haraszti Zsolt ügyvezető tette hozzá a szerződés aláírását követően.
~GS~
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…