A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 4. fordulójának vasárnapi játéknapján, s egyben záró mérkőzésén a Peter Bosz által irányított Borussia Dortmund a Peter Stöger vezette Kölnt látta vendégül.
1. félidő: Az összecsapás első találatára nem kellett túl sokat várni, melyet természetesen a Borussia Dortmund javára jegyezhettünk fel. A 2. minutumban Yarmolenko beadását követően Philipp csúsztatta a labdát a kapuba. A 17. percben Aubameyang előtt adódott esély arra, hogy növelje csapata előnyét, a gaboni támadó kísérletét azonban a Köln portás, Horn bravúrral védeni tudta. Úgy tűnt, hogy Peter Bosz legénysége nem tud több gólt berámolni az első játékrész folyamán, ám a 45+1. minutumban jött Sokratis, s megduplázta csapata előnyét.
2. félidő: A fordulást követően aztán megnyitotta azokat a bizonyos gólcsapokat a Borussia Dortmund. Az 59. percben a játékvezető büntetőt ítélt a hazai gárda javára, miután a Philipp irányába érkező Yarmolenko féle beadásba kézzel ért bele az egyik kölni védő. A tizenegyest a csapat gólfelelőse, Aubameyang értékesítette. Mindössze egy minutum elteltével ismét a gaboni csatár villant, Aubameyang a 60. percben Piszczek átadását követően vette be az ellenfél hálóját. A mérkőzés utolsó találatát pedig az a játékos szerezte, aki egyben az elsőt is, a 69. minutumban Dahoud passza után volt eredményes Philipp.
Borussia Dortmund – Köln 5-0 (2-0)
Helyszín: Signal Iduna Park, Dortmund; Vezette: Patrick Ittrich
Gólszerzők: Philipp(2., 69.), Sokratis(45+1.), Aubameyang(59., büntető, 60.) ill. –
Sárga lapok: – ill. Lehmann(39.), Klunter(59.), Cordoba(63.)
Kiállítás: – ill. –
Borussia Dortmund: Bürki – Piszczek, Sokratis, Toprak, Zagadou – Castro, Sahin(Weigl 66.), Dahoud – Yarmolenko(Pulisic 66.), Aubameyang(Isak 85.), Philipp. Vezetőedző: Peter Bosz.
Köln: T. Horn – Klunter, Mere, Heintz, J. Horn – Riise, Lehmann, Hoger(Jojic 64.), Bittencourt(Zoller 56.) – Cordoba, Osako(Sörensen 64.). Vezetőedző: Peter Stöger.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!