Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntöttek a Mezőkövesd edzőjéről – hivatalos

A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd hivatalos honlapján erősítette meg, közös megegyezéssel szerződést bontottak Radványi Miklós vezetőedzővel. 

Radvanyi-Miklos-04-aj

Forrás: boon.hu

Igaznak bizonyultak a pletykák Radványi Miklós jövéjével kapcsolatban a Mezőkövesdnél. A klub ma hivatalosan is bejelentette, hogy elválnak az útjaik, és már a ma délutáni edzést is Elek Norbert, valamint az U19-es csapat vezetőedzője, Bocsi Zoltán vezényli.

A klub egészen jól kezdte a szezont, rögtön két győzelemmel, azután viszont semmi sem úgy alakult, ahogy azt minden bizonnyal Radványi képzelte. Az azóta lejátszott tíz fordulóban egyszer sem nyert, három döntetlen és hét vereség jött össze, így visszacsúszott a kiesést jelentő 11. helyre.

Radványi a DVSC-től elszenvedett hétvégi bajnoki vereség (0–2) után azt nyilatkozta, hogy a sok vereség őt és a csapatot is mentálisan megviseli, és a héten leülnek a klub elnökével megbeszélni, hogy hogyan tovább. A döntés tehát megszületett, a végleges pótlásáról még nincs információ.