Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: „Gulácsi kezd majd…” – Leekens

Sajtótájékoztatót tartott Georges Leekens a kazahok elleni találkozó előtt. A kezdőcsapat már körvonalazódik, két hely már biztos.

Georges_Leekens1

Megtartotta kötelező sajtótájékoztatóját a magyar válogatott, amelyen kiderült, ki véd, s az is, hogy Dzsudzsák Balázs lesz a csapatkapitány. „Egyelőre annyit tudok elmondani a kezdőcsapatról, hogy Gulácsi lesz a kapuban, valószínűleg Otigba is játszik majd, és továbbra is Dzsudzsák viseli a csapatkapitányi karszalagot – idézi a kapitányt az MLSZ Twitter-csatornája. A belga szakember a taktikai hadrendről is elárult egy titkot. – Szerettem volna három belső védővel kezdeni, de a hiányzók miatt ezt végül elvetettem. A játékrendszert ugyanis a játékosokhoz kell igazítani.”

Játékosainkat ezúttal Otigba Kenneth és Gulácsi Péter képviselte. Utóbbi szerint a szélekre kell nagyon figyelni. „A kazahok fizikailag erősek és a széleken próbálnak a védelem mögé kerülni. Mi viszont nemcsak jó eredménnyel, de jó játékkal is szeretnénk kezdeni az évet” – fogalmazott az RB Leipzig kapusa, míg Otigba debütálhat a nemzeti együttesben. „Jól érzem magam. Most is, mint minden meccsen, a maximumot akarom nyújtani. Hosszú út vezetett idáig, sokszor voltam fent és lent is, úgyhogy izgatottam várom a bemutatkozást.”

Ezzel az is eldőlt, hogy Kádár Tamás biztosan nem lép pályára a kazahok ellen.

A mieink pénteken 19 órától fogadják Kazahsztánt, majd március 27-én Skócia ellen játszanak.

~GS~