Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Érdekes fejleményekről számolt be a Gazetta dello Sport a drámaira sikeredett Real-Juve utóéletét illetően: az olasz lap szerint a vendégek kiállított kapuvédője, Gianluigi Buffon akár olasz bajnokit is mulaszthat Michael Oliver játékvezető elleni kirohanásai miatt.
(Fotó: Mirror Football/Twitter)
Buffon a szezon végeztével jó eséllyel visszavonul, így az UEFA hiába róna ki rá eltiltást a Bajnokok Ligájában. A Gazzetta szerint elképzelhető ugyanakkor olyan forgatókönyv, ha Michael Oliver jelentése túlságosan is negatív lesz Buffonra nézve, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága “belföldi” mérkőzésről tiltja el a kapust.
Erre különösen akkor van esély, ha kiállításán felül a fegyelmi bizottság figyelembe veszi Buffon nyilatkozatait. Márpedig az érthetően továbbra is feldúlt hálóőr azóta több kirohanást is intézett Oliver ellen, szívtelennek és állatnak is nevezte az angol játékvezetőt.
Egy ilyen eltiltásból pedig nagyon rosszul is kijöhet a Juve, hiszen április 22-én vívják például a sorsdöntőnek ígérkező Napoli elleni rangadót a Serie A-ban…
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…
A Puskás Akadémia negyedik, a Budapest Honvéd hatodik lett…
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember