Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Németországi értesülések szerint a német élvonalban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund együttese az egyik legtehetségesebb holland ifjoncért szállna harcba az előttünk álló átigazolási szezonban.
Bőven lesz választási lehetősége a fiatal játékosnak. (kép: tribuna.com)
Barcelona, Manchester City, Tottenham, Bayern München, Juventus és AS Roma. Csak azt a „néhány” klubot soroltuk fel, akikkel az Ajax 18 éves védőtehetségét, Matthijs de Ligtet szóbahozták az elmúlt időszakban. Hozzájuk csatlakozik most a Borussia Dortmund is, amely szintén kiemelt érdeklődéssel figyeli a játékost.
A német Sport Bild szerint a dortmundi csapat a vélhetően távozó Sokratis utódját látja a már 5-szörös holland válogatott futballistában, akit a nyáron mindenképp szeretnének megszerezni.
Azonban nem lesz egyszerű dolga a vezetőségnek, hiszen a fentebb említett csapatokkal több, mint valószínű, hogy fel kell venni a kesztyűt. Emellett pedig 50 millió eurót is le kell tenni az Ajax asztalára, amennyiben komolyan gondolják de Ligt szerződtetését, akinek egyébiránt 2021. júniusáig van kontraktusa jelenlegi klubjával.
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
A mai este folyamán eldől, hogy ki lesz a Borussia Dortmund ellenfele a Bajnokok Ligája döntőjében…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”