Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A legfrissebb hírek szerint újra elhagyhatja a Chelsea együttesét David Luiz. A brazil védő az utóbbi időben már nem számított kihagyhatatlannak a londoni csapatból, és bár népszerűsége töretlen, produkcióját már egyre több kritika éri. Most a Napoli dobhat mentőövet számára.
David Luiz 2011 januárjában, Carlo Ancelotti kérésére igazolt a Chelsea-hez. Az olasz szakember most pedig Nápolyba hívja a 31 esztendős brazil bekket, akinek még egy szezonra érvényes szerződése van a londoniakkal.
David Luiz egyszer már faképnél hagyta a Chelsea-t, ugyanis 2014 és 2016 között a Paris Saint-Germaint erősítette. Azonban mostani távozása végleges lehet a Stamford Bridge-ről, ugyanis a „Kékek” egyelőre egy süllyedő hajót jelképeznek, ahol még mindig nincs biztos lábakon álló menedzserba csapat élén, miközben a klubtulaj Roman Abramovics külföldről kénytelen irányítani kedvenc játékszerét.
Olasz sajtóértesülések szerint az elkövetkezendő napokban komolyra fordulhatnak a tárgyalások, amelynek a végén a Napoli 20-30 millió eurót fizethet ki a világ egyik legjobb középsővédőjéért.
A Napoli a napokban már több remek átigazolást jelentett már be, melyekről részletek ITT és ITT olvashatók.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…