Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
A nyáron új edző érkezik a TSG Hoffneheim kispadjára, ugyanis a csak 31 esztendős Julian Negelsmanról már régóta tudjuk, hogy a következő idényben már a RB Leipzig mestere lesz. Utód még nincs a kék-fehéreknél, ez pedig egyre inkább csak bizonytalanságot szülhet.
Korábban azt ígérték a Hoffenheim illetékesei, hogy még a télen megnevezik azt a személyt, aki a 2019-20-as idényben igyekszik majd sikerre vezetni a gárdát. Természetesen a Kicker bátran rákérdezett erre az ígéretre a klub sportigazgatójától, Alexander Rosentől, aki igyekezett a lehető legcinikusabban válaszolni:
„Még tél van. A meteorológiai tavasz kezdete március 1-jén van, a csillagászati tavasz csak március 20-án kezdődik.”
– tréfálkozott Rosen.
Állítólag persze már van jelöltje a Hoffenheimnek a pótlásra, és nem túl meglepő módon a velük jó kapcsolatot ápoló „Red Bull-családtól” jönne a segítség. A pletyka szerint a Red Bull Salzburg edzője, Marco Rose érkezhet, már ha 2020-ig szóló szerződése ellenére elengedik őt Szalai Ádámékhoz.
És ha már Szalai: immár öt éve erősíti (egy kis hannoveri kitérővel) a Hoffenheimet a magyar csatár. Az idei egy nagyon gólszegény év a korábbi Real Madrid-neveléstől, ez pedig nem túl jó ómen a nyáron lejáró szerződése mellett. A 31 éves támadó mindössze négy gólt hozott össze a mostani szezonban két gólpassz mellett. Értesüléseink szerint Szalai már érdeklődött a fent említet Rosentől a kontraktusával kapcsolatban. Biztosat azonban egyelőre senki sem tud a válogatott frontemberével kapcsolatban.
Nem sok lehetőséghez jutott tavasszal…
Elhagyta a zöld-fehéreket…
A vesztes kupadöntő másnapján közölte a klubbal…
Nem hosszabbítják meg a szerződését!
Kiderült, hogy Edersont majd csak a Copa Americán láthatjuk újra a kapuban…
Döntetlennel ért véget a hektikus mérkőzés…
Különleges környezetben fejlődhet tovább…
Mexikóvárosban dőlhet le, hogy ki jut a döntőbe…
Egyre ambiciózusabbnak tűnik a Villa az átigazolási fronton…
Pályára lép többek között a Barcelona és a Real Betis…
A Girona kiváló szezonja okán…
A győzelemmel biztosították a továbbjutást…
Az edző vállalta a felelősséget…
Bognár György szerint jövőre is a bennmaradás lesz a céljuk…
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…