Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A “kék-feketék” ligán belülről igazolnának, ráadásul riválisának egyik legjobbját csábítanák Milánóba.
Az Inter erőteljesen érdeklődik az AS Roma csapatkapitányának, Alessandro Florenzinek a játékjoga iránt. A “Farkasok” hátvédjéért 30 millió eurót fizetnének, de a fővárosi csapat belevonná az üzletbe a 25 éves brazil bekket, Dalbertet is sajtóinformációk szerint. Az új vezetőedző, Antonio Conte mindenképpen szeretné megerősíteni a védelem két szélét, nincs megelégedve a jelenlegi szélső hátvédekkel, és most sajtóinformációk szerint a 28 éves jobbhátvéd a legfőbb kiszemelt a hiányposztok egyikére. Florenzi azonban az AS Roma csapatkapitányává nőtte ki magát, így kérdéses, hogy Ő maga ezek után váltana e, pláne, ha egyik bajnoki riválisáról van szó.
Az olasz válogatott hátvéd 2002 óta van a “Farkasok” kötelékében, 2012-ben került végleg az első csapathoz, azóta 262 alkalommal lépett pályára az együttes színeiben, ezeken 28 gólt és 32 gólpasszt jegyzett.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…