Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Több nemzetközi forrás is már kész tényként veszi az AC Milan vadonatúj igazolását, aki a támadószekció megerősítése érdekében érkezik a Rossonerihez…
Német és olasz források egyaránt megerősítették, hogy Ante Rebic az Eintracht Frankfurt helyett rövidesen immár az AC Milan labdarúgója lesz, a Football Italia átigazolási követője szerint Milánóban már orvosira várják a horvát támadót.
A 25 éves csatár évek óta meghatározó tagja volt a tavaly egészen az Európa-liga elődöntőjéig menetelő frankfurti együttesnek, amely színeiben 2016-os megszerzése óta 25 gólt szerzett 93 pályára lépés alkalmával.
Rebic számára egyáltalán nem idegen Olaszország sem, hiszen 2013 és 2016 között még a Fiorentina kötelékében állt, de csupán nyolc bajnoki jutott neki a Violák mezében, menet közben pedig kölcsönben szerepelt a RB Leipzig és a Hellas Verona együtteseiben.
Olasz lapinformációk szerint Rebic két szezonra kölcsönben kerülhet az AC Milanhoz, melynek végén vételi opciójuk lesz végleges megvásárlására.
Érkezők: Marco Giampaolo (edző – Sampdoria), Rafael Leao (Lille OSC – 30 millió), Franck Kessie (Atalanta – 24 millió), Theo Hernández (Real Madrid – 20 millió), Rade Krunic (Empoli – 8 millió), Ismael Bennacer (Empoli – 18 millió).
Távozók: Gennaro Gattuso (edző – ?), Manuel Locatelli (Sassuolo – 10 millió), Andrea Bertolacci (? – ingyen), Riccardo Montolivo (? – ingyen), Ignazio Abate (? – ingyen), Cristian Zapata (Genoa – ingyen), Tiemoue Bakayoko (Chelsea – kölcsönből vissza), Patrick Cutrone (Wolverhampton – 16 millió).
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!