Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
A német élvonalbeli bajnokság 21. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Bayer Leverkusen hazai pályán 4–3-as győzelmet aratott a Borussia Dortmund ellen, méghozzá úgy, hogy tíz perccel a végső sípszót megelőzően még a sárga-feketék vezettek.
Fotó: Bleacher Report Football / Facebook
Az összecsapás mindkét gárda részéről erős letámadással indult, ennek számos pontatlan passz és labdavesztés lett az eredménye. A gyógyszergyáriak először a 20. percben jutottak vezetéshez, ekkor Nadiem Amiri pompás indítását Kevin Volland váltotta gólra. Peter Bosz alakulata nem sokáig örülhetett, ugyanis Mats Hummels szöglet utáni fejesével érkezett is az ellenfél válasza. A 33. minutumban megszületett a meccs talán legszebb találata: a friss dortmundi igazolás, Emre Can távolról káprázatosan tekert a kapu felső sarkába. A hazaiak gondoskodtak arról, hogy a BVB ne menjen előnnyel szünetre, Volland egyenlített ki.
A második játékrészt mindkét mester cserével indította, a Leverkusen színeiben Mitchell Weiser kapott lehetőséget, míg Lucien Favre a mindössze 17 esztendős Giovanni Reynának szavazott bizalmat. A félidő közepe táján Jadon Sancho és Achraf Hakimi nagyszerű kombinációjából Raphael Guerreiro került gólhelyzetbe, a portugál ki is használta a lehetőséget. A hajrában a Bayer együttese Leon Bailey beállításával próbálkozott, hatásosan: a jamaicai szélső a 81. percben egalizálta az állást. Csupán csak néhány másodperccel később a piros mezesek ismét Roman Bürki kapuja előtt találták magukat, olyannyira, hogy a csapatkapitány Lars Bender befejelte a három pontot érő labdát.
A Dortmund ezzel a nullázással óriási lehetőséget adott a listavezető Bayern Münchennek, hogy még jobban ellépjenek hozzájuk képest a tabellán – a bajorok vasárnap este a jelenlegi második helyezett RB Leipzig otthonában lépnek pályára.
Bayer Leverkusen – Borussia Dortmund 4–3 (2-2).
Gólszerzők: Volland (2), Bailey, Lars Bender, ill. Hummels, Can, Guerreiro.
A találkozó videós összefoglalója:
A hétvége további eredményei és programja:
Péntek
Frankfurt 5–0 Augsburg
Szombat
Freiburg 1–0 Hoffenheim
Hertha 1–3 Mainz
Schalke 1–1 Paderborn
Werder 0–2 Union
Wolfsburg 1–1 Düsseldorf
Vasárnap
15:30 Gladbach – Köln (Sport 2)
18:00 Bayern – Leipzig (Sport 2)
A bajnokság aktuális állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…