A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
A Bayer Leverkusen vezetőedzője, Peter Bosz az Algemneen Dagblad megkeresésére lényegében bejelentette, hogy a “gyógyszergyáriak” letettek arról, hogy a nyáron megpróbálják megtartani legnagyobb értéküket, Kai Havertz-et.
Az 56 esztendős tréner elmondta, már önmagukat sem akarják áhítani azzal, hogy Havertz még egy idényt a Leverkusennél tölthet.
“Kai még csupán 20 éves, de már ez a negyedik idénye a Bundesligában. Ez sok mindent elmond a tehetségéről. Németországban mindenki szuper-tehetségnek tartja. Amióta Julian Brandt eligazolt, még inkább reflektorfénybe került. Elképesztően intelligens futballista, például azt kevesen tudják róla, hogy még zongorázik is. Öröm vele dolgozni.” – Idézi Hollandia második legnagyobb példányszámú napilapja a Bayer vezetőedzőjét.
“Nem fogjuk tudni megtartani a nyáron. 100 millió euróért klubot fog váltani. Bár miket is beszélek? Több mint 100 millióért!” – Tette még hozzá Bosz.
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…