Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyarország: július közepéig be kell fejezni a futballidényt

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szóvivője bejelentette, hogy meddig kell befejezni Magyarországon a futballszezont.


Az MLSZ szóvivője, Sipos Jenő hétfőn az M4-nek adott interjújában bejelentette, hogy legkésőbb július 12-ig be kell fejezni a hazai labdarúgóidényt, amely a koronavírus-járvány miatti felfüggesztését követően jövő szombaton indul újra.

Sipos hétfői nyilatkozatában elmondta, hogy az orvosi bizottság által készített, az edzéseken és a mérkőzéseken követendő egészségügyi, tesztelési és magatartási szabályokat az MLSZ eljuttatta a klubokhoz. A komplex edzések elkezdése előtt a csapatoknál a játékosoknak és a stábtagoknak átfogó vizsgálaton kellett átesniük, amely során a koronavírus-teszt mellett teljes körű felmérésen bizonyíthatták a futballisták, hogy alkalmasak a sporttevékenységre. Az edzéseken és a mérkőzéseken csak a negatív eredménnyel rendelkezők vehetnek részt. A betegség gyanúját mutató vagy pozitív tesztet adó személyeket el kell különíteni a csapattól, írja az MTI.

 “Reményeink szerint így nem lesz további probléma az edzések megtartásával és a mérkőzések lejátszásával. Mindenkitől felelős magatartást követel a jelenlegi helyzet. A legfontosabb az, hogy újra lehetnek mérkőzések mind az NB I-ben, mind a Magyar Kupában.”

– fogalmazott Sipos Jenő, aki szerint mindenki tisztában van vele, hogy “elemi érdek” a járvány terjedésének megakadályozása, a klubok pedig együttműködőek voltak és várták az orvosi bizottság javaslatait.

Az MLSZ egy hete döntött arról, hogy a Magyar Kupa elődöntőjének első mérkőzéseivel folytatódik a hazai labdarúgóidény, az OTP Bank Liga pedig május 30-án a 26. fordulóval indulhat újra.