Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Döntött az MLSZ az NB I folytatásáról – HIVATALOS

A korábbi terveknek megfelelően, a Magyar Labdarúgó-szövetség a hétfői napon meghozta döntését az NB I 2019-2020-as idényének folytatásával kapcsolatban…

Az MLSZ elnökségének hétfői döntése értelmében az OTP Bank Liga (NB I) és a Magyar Kupa küzdelmei egyaránt folytatódnak onnan, ahol félbeszakadtak a koronavírus-járvány miatt. A kupasorozat elődöntőjének mérkőzéseit május 23-án és 27-én rendezik meg, a bajnokság 26. fordulójára pedig május 30-án kerülhet sor.

A tervek szerint a bajnokságot június végéig befejezik, egy csapat két bajnoki meccse között legalább három napnak el kell telnie. Viszont az NB II-ben és az NB III-ban nem folytatódnak a küzdelmek, hanem a jelenlegi állások alapján hirdetnek végeredményt, ennek értelmében a Merkantil Bank Liga első két helyezettje, az MTK és a Budafok feljutott az első osztályba. A további, alacsonyabb osztályú és utánpótlás-bajnokságokban a személyes találkozások, és a fertőzésveszély csökkentése értelmében befejezettnek nyilvánították a szezont.

“A sportolók, stábtagok egészségének védelme kiemelten fontos feladat, amelynek biztosítására a kluboknak jelentős energiákat kell összpontosítaniuk ebben a helyzetben. Az MLSZ orvosi bizottsága részletes egészségügyi és vizsgálati protokollt dolgozott ki, melynek tervezetéről a szövetség előzetesen tájékoztatta az érintett klubokat. Ennek értelmében a kezdeti, átfogó orvosi ellenőrzést követően a csapatoknál hetente kétszer, illetve minden mérkőzés előtt koronavírus-tesztet kell a játékosokon és minden velük érintkező személyen elvégezni. A pozitív tesztet produkálókat el kell különíteni az egészséges játékosoktól, és a többiek egy soron kívüli teszt elvégzése, illetve negatív eredménye után folytathatják a sporttevékenységet.

Az MLSZ által életbe léptetett másik szabályozás értelmében a zárt kapus mérkőzésekre csak az elengedhetetlenül szükséges személyek, és ők is csak minimális létszámban engedhetőek be a stadionba, a csapatok közvetlen közelébe. A stadionon belül a játékteret az öltözőkkel szigorúan el kell különíteni (úgynevezett sportzóna) a nézőtéri területtől. A sportzónába csak olyan személyek léphetnek be, akik közvetlenül a mérkőzés előtt elvégezték a koronavírus-tesztet, amely negatív eredményt hozott. A nézőtéri zónába a média munkatársai, stadionüzemeltetők, nélkülözhetetlen kiszolgáló személyzet, valamint a klubvezetők és szponzorok képviselői lephetnek be. Nekik nem kötelező a teszt, de nyilatkozniuk kell a tünetmentességről, és szigorúan be kell tartaniuk az általános előírásokat a stadion területén. A nézőtéri zónába is csak a minimálisan szükséges számú személy léphet be. Mindkét zónába előre összeállított lista alapján lehet belépni a stadionba” – olvasható az MLSZ.hu közleményében.

A labdarúgó NB I 2019-2020-as kiírása, a 25. forduló után szakadt félbe, az üldözőinél két meccsel kevesebbet játszó címvédő Ferencváros pedig három pont előnnyel vezeti a bajnokságot a MOL Fehérvár csapata előtt.