Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

2. Bundesliga: őrzi előnyét a listavezető – KÖRKÉP

A Bundesliga szombat délutáni újrakezdése mellett a hétvégén a német másodosztályban (2. Bundesliga) is újraindultak a küzdelmek zárt kapus mérkőzésekkel…

Amíg az első osztályban Haaland szerezte a visszatérést követő első találatot, addig a német második vonalban ez a hálás feladat a Dél-koreai légiós Lee Jae-Sungnak jutott, aki a Regensburg elleni, szombat délutáni mérkőzésen már a harmadik percben vezetéshez juttatta idénybeli nyolcadik találatával a Kiel csapatát.

A listavezető Arminia Bielefeld gárdája egy korai tizenegyesgóllal sokáig vezetett, végül csak egy pontot szerzett, így a feljutásért folyó küzdelemben maradt a hatpontos az előnye. Köszönhetően annak, hogy a forduló előtti második helyezett VfB Stuttgart nagy csatában végül alulmararadt, a harmadik Hamburger SV pedig hátrányból fordítva döntetlenezett, és pontszámban beérte a “svábokat”. A két fényes elsőosztályú múlttal rendelkező csapat közül így most HSV áll feljutásra, a VfB pedig osztályozóra az egymás elleni eredménynek köszönhetően.

Egy mérkőzést el kellett halasztani, hiszen a Dynamo Dresden csapatában két játékos koronavírus-tesztje is pozitív eredményt hozott, így ők két hétig biztosan nem játszhatnak.

A 26. forduló eredményei

VfL Bochum-Heidenheim 3-0
Regensburg-Kiel 2-2
Karlsruhe-Darmstadt 2-0
Erzgebirge Aue-Sandhausen 3-1
Arminia Bielefeld-Osnabrück 1-1
Greuther Fürth-Hamburger SV 2-2
Hannover 96-Dynamo Dresden elhalasztva
St. Pauli-1. FC Nürnberg 1-0
Wehen-VfB Stuttgart 2-1

A bajnokság aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye

(Tabellák: eredmények.com)