Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Korábban már beszámoltunk róla, hogy jelenlegi kenyéradója a mostani kölcsön lejárta után is marasztalná a Manchester United szélsőjét, és a jelek szerint erre egyre nagyobb esély mutatkozhat…
A 31 éves szélső tavaszra az Inter együtteséhez került kölcsönben, de kizárólag epizódszerep jutott neki, 15 pályára lépése nagy részét csereként, néhány perc erejéig követhette el. A korábbi híresztelések szerint a milánóiak nem igazán marasztalták volna, és mivel a “Vörös Ördögök” sem tartanak rá igényt a továbbiakban, felmerült a Dél-amerikai hazatérése is.
Sánchez annak idején 2006-ban az Udinese hívására szerződött Európába, 2011 és 2014 között pedig a Barcelona játékosa volt. Ezt követően szerződött a szigetországba, ahol az Arsenal együttesénél eltöltött négy esztendőt követően került 2018-ban a Manchester Unitedbe, ám a két év alatt többet volt sérült, mint egészséges, mindössze 32 PL-meccsen jutott szóhoz, nagyban csak részfeladatokat kapva, ezért is döntöttek télen a kölcsönadása mellett.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…