“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Kuttor Attila csapata szoros meccsen tartotta otthon a három pontot, a Honvéd fordulatos találkozón nyert a DVTK ellen, míg a Fehérvár a hajrában harcolta ki a győzelmet.
Kiélezett meccset játszott a Mezőkövesd és a Budafok. A három pont sorsa az 50. percben Serderov góljával dőlt el, ezután mindent megtett az egyenlítésért a Budafok, de nem jött össze a pontszerzés. Fordulatos találkozót játszott a DVTK és a Honvéd. Az első 45 percben remekül használták ki helyzeteiket a csapatok. A Honvéd már 2-0-ra is vezetett, de a Diósgyőr perceken belül egyenlíteni tudott az első félidő végén. A második játékrészben a Honvéd jött ki jobban az adok-kapokból, Gazdag és Ugrai döntötték el a meccset. A MOL Fehérvár dolgát alaposan megnehezítette a Puskás Akadémia. Nikolic góljával vezetést szereztek a hazaiak, de a második félidőben Knezevic szabadrúgásával egyenlített a PAFC. A hajráig mindkét csapat tudott lehetőségeket kialakítani, de az utolsó perceket a Vidi bírta jobban, előbb Petryak, majd Zivzivadze volt eredményes.
Mezőkövesd – Budafok 1-0 (0-0)
Gólszerző: Serderov (50.)
Diósgyőr – Honvéd 2-4 (2-2)
Gólszerzők: Grozav (42.), Molnár (45+2.) ill. Zsótér (16.), Gazdag (41., 63.), Ugrai (89.)
MOL Fehérvár – Puskás Akadémia 3-1 (1-0)
Gólszerzők: Nikolic (27.), Petryak (85.), Zivzivadze (91.), ill. Knezevic (57.)
Péntek:
Ferencváros – Paks 5-0
Vasárnap:
15:00: Újpest – Kisvárda
17:30: MTK Budapest – Zalaegerszeg (tv: M4 Sport)
(A tabellákat köszönjük az eredmenyek.com-nak!)
“Büszke vagyok a játékosaimra, hiszen hősiesen játszottunk…”
Négy forduló után egyedül az Atlético Mineiro hibátlan…
Új szerepkörben segíthet…
A visszavágón már nem volt egy súlycsoportban a két, az olaszok jutottak a döntőbe…
A veretlenség is megmaradt, sikkesen ismét egy hajrában szerzett góllal
A marokkói csatár a két mérkőzésen ötször mattolta az angolokat…
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…