Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Az aktuális olasz sajtóértesülések szerint az AS Roma csapata megújítani készül egyik legjobb veterán játékosa szerződését…
A Corriere dello Sport beszámolója szerint az AS Roma csapata meg szeretné hosszabbítani Edin Dzeko még két évig érvényes szerződését a csapatnál, miután a rutinos bosnyák csatár a Juventus megalapozott érdeklődése ellenére az elmúlt átigazolási időszakban is maradt a fővárosi gárda alkalmazásában.
A 34 éves hórihorgas támadó 2015 óta 224 mérkőzés alatt 106 alkalommal talált be az AS Roma színeiben tétmérkőzésen, melyből 78 gólt szerzett a bajnokságban, beleértve azt a 29 találatát, mellyel gólkirály lett a 2016-2017-es kiírásban. Dzeko ugyan már nem fiatal, és egyre több kritikával kell szembenéznie, a “Farkasok” mérsékelten sikerült 2019-2020-as szezonjából is ki tudta venni a részét 16 bajnoki és három nemzetközi kupákban szerzett találattal.
Pályafutása korábbi szakaszában a Wolfsburg (2007-2011) és a Manchester City (2011-2015) labdarúgója volt, míg hazája nemzeti válogatottja szerelését 110 alkalommal húzhatta magára.
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…