Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
A Vörösök januárban kénytelenek belső védőt igazolni, ugyanis két első számú játékosa egész szezonra kihullott erről a posztról, míg harmadik számú játékosuk sérülékeny.
A Liverpool az Olympiakostól igazolna újfent védőt, Konstantinos Tsimikas után most Rúben Semedót szemelte a Premier League címvédője, a Daily Star értesülései szerint.
Az angol gigász legjobb védője és vezére, Virgil van Dijk keresztszalag-szakadást szenvedett, így az egész szezonra kidőlt. A Vörösök másik stabil középhátvédje, Joe Gomez térdsérülése miatt szintén kénytelen lesz kihagyni a teljes szezont. A harmadik számú a poszton Joel Matip, aki nagyon sérülékeny, ennek következtében hol képes játszani, hol nem. A vészmegoldásként belső védőként használt Fabinho pedig szintén sérülést szenvedett, ám rá nem vár hosszabb kihagyás. Viszont mindezek tudatában legalább egy, de lehet, hogy két középhátvéd is érkezni fog a Liverpoolhoz a hírek szerint.
Rúben Semedo piaci értékét jelenleg 7 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.de. Az angol sztárcsapat úgy hírlik, hogy végleg megvásárolná őt 10 millió euró ellenében, nem csak kölcsönvenné őt a következő fél évre.
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…