Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A német élvonalbeli bajnokság 8. fordulójának szombat esti mérkőzésén a Borussia Dortmund idegenben 5–2-es sikert aratott a Hertha BSC ellen – a friss Golden Boy-díjas Erling Haaland négyszer is bevette a fővárosiak kapuját.
A mérkőzés első játékrésze viszonylag kiegyenlített volt, vezetéshez a hazai csapat jutott: fél óra elteltével a Matheus Cunha volt eredményes, méghozzá egy gyönyörű távoli lövéssel. A fordulást követően beindult a Haaland-henger: a norvég válogatott csatár kevesebb mint 20 perc leforgása alatt mesterhármast szerzett. A három pont sorsát Raphael Guerreiro zárta le végérvényesen, igaz, az ő találatára Cunha egy tizenegyesgóllal még válaszolni tudott. Haaland még a hajrában sem állt le, tizenegy perccel a végső sípszó előtt beállította a végeredményt. Az ifjú gólvágó helyére a 85. minutumban a mindössze 16 esztendős, az ifjúsági csapatokban brillírozó Youssoufa Moukoko állt be, akinek ez volt az első meccse a felnőttek között.
A Dortmund jelenleg a második helyen áll a címvédő Bayern München mögött a Bundesliga tabelláján, míg a Hertha csupán az alsóházban tanyázik – előbbi a Kölnnel, utóbbi pedig a Leverkusennel csap majd össze a következő fordulóban.
Hertha BSC – Borussia Dortmund 2–5 (1-0)
Gólszerzők: Cunha (33., 79. – büntető), ill. Haaland (47., 49., 62., 79.), Guerreiro (70.)
A találkozó videós összefoglalója:
A forduló további eredményei és programja:
Szombat
Bayern 1–1 Werder
Bielefeld 1–2 Leverkusen
Hoffenheim 3–3 Stuttgart
Mönchengladbach 1–1 Augsburg
Schalke 0-2 Wolfsburg
Frankfurt 1–1 Leipzig
Vasárnap
15:30 Freiburg – Mainz
18:00 Köln – Union
A bajnokság aktuális állása
A góllövőlista élmezőnye:
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…