Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Olaszországban a januári átigazolási időszak legnagyobb kérdése egyértelműen az lesz, hogy a minap a Coppa Italiából biztosan továbbjutó Atalanta távozásra ítélt klasszisa vajon melyik csapatnál folytatja pályafutását. Úgy tűnik, hogy jelentkezőből nincs hiány…
Az olaszországi átigazolási hírekkel foglalkozó Calciomercato portál értesülései szerint az AS Roma általános igazgatója, Tiago Pinto a szombati napon fog tárgyalni az Atalanta vezetőségével az által eladásra szánt Alejandro Gómez klubváltásának feltételeiről, aki a bergamóiaknál edzésen kitört balhéja miatt kegyvesztetté vált.
Az argentin klasszis 2014 óta nélkülözhetetlen alapembere volt az év csapatának választott Atalanta együttesének, és teljesen elképzelhetetlen volt a nélkülözése is, mostanra azonban végzetesen megromlott a viszonya edzőjével, így távoznia kell a klubtól. A 32 éves támadó a hónap elején egy edzésen rátámadt Gian Piero Gasperinire, az eset után pedig elengedését kérte a vezetőségtől, amely a hírek szerint 10 millió euró ellenében januárban hajlandó megválni tőle.
Gómez 2014 óta több mint 200 bajnoki meccset játszott a Nerazurri színeiben, legjobb idényében a 2016-2017-es kiírásban 16 gólt szerzett, a tavalyi szezonban pedig a Serie A assziszt királya volt 16 előkészítésével. A 32 éves irányító minden sorozatot figyelembe véve 243 mérkőzésen 59 gólt szerzett klubjában. A közelmúltban többek közt a Juventus és az Inter is érdeklődést tanúsított iránta.
Családi okokból nem szeretne másik környékre igazolni, így a sajtóhírek szerint minden bizonnyal valamelyik észak-olasz nagy csapatnál köthet ki, ugyanakkor a Sky Sport Italia legutóbb arról számolt be, hogy a La Dea nem adná el őt közvetlen riválisnak, inkább külföldre értékesíteni egykori kapitányát…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…