Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Hosszas huzavona végén a szerda esti órákban megerősítésre került, hogy hol folytatja pályafutását a Napoli csapatánál mellőzött egykori világ-, és Európa-bajnok támadó…
Az olasz bajnokságban (Serie A) szereplő Udinese gárdája szerda este jelentette be, hogy másfél évre szóló megállapodást kötött a Napoli csapatánál jó ideje mellőzött rutinos támadóval, a közelmúltban számtalan különböző csapattal hírbe hozott Fernando Llorentével.
A 35 éves támadó spanyol tavaly nyáron két évre szóló megállapodást kötött a Napolival, azonban január óta egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára, a múlt szezont végül 24 fellépés alatt négy találattal zárta, az idei kiírásra pedig egyszerűen be sem nevezték, ennek ellenére a nyári átigazolási időszakban nem meghiúsult az eladása.
Llorente annak idején a bilbaói Athletic Club nevelése volt, és a felnőtt csapatot 2005-től egészen 2013-ig hűségesen szolgálta. Az ezt követő években kipróbálta magát a Juventus (2013-2015), a Sevilla (2015-2016), a Swansea City (2016-2017) és a Tottenham (2017-2019) alkalmazásában is. A rutinos csatár torinóiaknál eltöltött két év alatt minden sorozatot figyelembe véve 92 találkozón 27 gólt szerzett, és tagja volt a 2015-ben a Bajnokok Ligája döntőjéig eljutó csapatnak.
A Friuliani a minap továbbadta egyik csatárát, az újonnan igazolt rutinos játékos pedig a csapat soraiban a 32-es mezszámot fogja viselni.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…